Büszkeség és balítélet 21 страница

Elizabeth kénytelen volt beérni ezzel a válasszal, bár kitartott véleménye mellett, s csalódotton és szomorúan távozott apjától. De nem fért össze a kedélyével, hogy töprengéssel is növelje gondjait. Érezte, hogy megtette kötelességét, de hogy elkerülhetetlen bajokon rágódjon, vagy félelemből felnagyítsa azokat, erre már nem vitte a természete.

Ha Lydia és Mrs. Bennet tudták volna, miről beszélgetett Elizabeth apjával, felháborodásukat még kettőjük pergő nyelve sem fejezhette volna ki kellőképpen. Lydia ábrándjaiban a brightoni látogatás jelentette a földi boldogság tökélyét. A képzelet teremtő erejével idézte maga elé a vidám fürdőhely utcáit, tömve katonatisztekkel. Látta önmagát, amint tízen, húszan udvarolnak neki, ma még ismeretlen férfiak. Látta a tábort teljes pompájában: a szép, egyenes sorokban tovahúzódó sátrakat, telve fiatal, jókedvű férfiakkal, kápráztatóan piros egyenruhában; s hogy teljes legyen a kép, látta önmagát egy sátor tövében, gyöngéden kacérkodva egyszerre legalább fél tucat tiszttel.

Vajon mit érzett volna, ha megtudja, hogy nővére ilyen lehetőségektől és ilyen valóságtól akarta őt megfosztani? Csak az anyja értette volna meg érzéseit, aki maga is majdnem ugyanígy gondolkodott. Mrs. Bennet csak Lydia elutazásában talált némi vigaszt azért a keserű bizonyosságért, hogy a férje egyáltalán nem szándékozik Brightonba utazni.

De nekik sejtelmük sem volt a történtekről, s elragadtatásuk szinte szünet nélkül tartott, amíg nem ütött az indulás órája.

Elizabeth most találkozott utoljára Wickhammel. Mivel hazajövetele óta gyakran voltak együtt társaságban, szinte minden izgalom híján szemlélte őt, a régi vonzódás izgalma pedig teljesen elmúlt. Még kedves modorában is, amely eleinte úgy elragadta, mesterkélt egyhangúságot fedezett fel, s ez untatta és fárasztotta. Emellett Wickham mostani viselkedése újabb okot szolgáltatott a neheztelésre: csakhamar kiderült, hogy a fiatalember szeretné felújítani figyelmességét, amely ismeretségük kezdetét jellemezte, de amely a történtek után csak felbőszítette Elizát. Minden rokonszenve megszűnt, amikor látta, hogy Wickham őt szemeli ki henye és léha udvarlása tárgyául; s bár állandóan küzdött ez ellen, mégis éreznie kellett, mennyire sértő reá nézve a fiatalembernek az a hite, hogy bármilyen régen és bármi okból hagyta is abba az udvarlást, Elizabeth hiúságát kielégíthetné, és vonzalmát bármikor visszaszerezhetné, ha újból őt tüntetné ki figyelmességével.

Az ezred merytoni tartózkodásának utolsó napján Wickham néhány tiszttársával együtt Longbournban vacsorázott. Elizabeth egyáltalán nem törődött azzal, hogy jó hangulatban váljanak el, s amikor Wickham érdeklődött, hogy töltötte idejét Hunsfordban, Eliza megemlítette, hogy Fitzwilliam ezredes és Mr. Darcy három hétig voltak a rosingsi kastély vendégei, s megkérdezte Wickhamtől, ismeri-e az ezredest.

Wickham meglepődve, neheztelve, ijedten nézett rá, de egy pillanat alatt észbe kapott, és ismét mosollyal az ajkán azt felelte, hogy régebben gyakran találkozott vele; majd megjegyezve, hogy Fitzwilliam igazi úriember, Elizabeth véleménye iránt érdeklődött. A leány meleg szavakkal dicsérte az ezredest. Kis idő múlva Wickham közömbös arccal hozzátette:

- Hogyan is mondta, mennyi időt töltött Fitzwilliam Rosingsban?

- Majdnem három hetet.

- És gyakran találkoztak?

- Igen, majdnem mindennap.

- Egészen más modora van, mint az unokaöccsének.

- Igen, egészen más. De úgy látom, hogy Mr. Darcy nyer azzal, ha jobban megismerik.

- Hogyan! - kiáltott fel Wickham olyan tekintettel, mely nem kerülte el a leány figyelmét. - Talán megmondaná nekem... - de türtőztette magát, és könnyedebb hangon folytatta: - Vajon a viselkedése javul? Leszállt a magas lóról, és most egy kis udvariassággal fűszerezi szokásos modorát? Azt ugyanis nem merem remélni - tette hozzá halkabban és komolyabban -, hogy jellemében megjavult volna.

- Ó, nem! - felelte Elizabeth. - A jelleme, azt hiszem, most is körülbelül olyan, amilyen mindig volt.

Mialatt beszélt, Wickham úgy nézett rá, mint aki nem tudja, örüljön-e a szavainak, vagy más értelmet gyanítson bennük. Volt valami a leány arcában, ami arra késztette Wickhamet, hogy nyugtalan, aggódó kíváncsisággal lesse a folytatást.

- Mikor azt mondtam, hogy Mr. Darcy nyer azzal, ha jobban megismerik, ezt nem úgy értettem, hogy a gondolkodása vagy a modora javul, hanem úgy, hogy aki jobban megismeri, az jobban megérti egész jellemét.

Wickham ijedtsége most kiült égő arcára, és tekintete izgatott lett. Néhány percig hallgatott, míg leküzdötte zavarát, s újból Elizához fordulva behízelgő hangon mondta:

- Kegyed jól ismeri érzéseimet Mr. Darcy irányában, s így könnyen meg fogja érteni, milyen öröm számomra, ha ő most, nagy bölcsen, a helyes viselkedésnek legalább a látszatát meg akarja őrizni. Ebben az értelemben a büszkesége is előnyös lehet, ha nem is neki magának, de sok más embernek, mert elrettenti őt az olyan aljas igazságtalanságtól, amilyennek én lettem az áldozata. Én csak attól tartok, hogy az effajta óvatosságot, melyre, ha jól értettem, kegyed célzott, Darcy csupán nagynénje kastélyában erőlteti magára: Lady Catherine jó véleményére és ítéletére ugyanis nagyon sokat ad. Tudom, mindig rettegett tőle, valahányszor együtt voltak. Nagy szerepet játszik az is, hogy Darcy siettetni akarja házasságát Miss de Bourghgal - tudomásom szerint ez nagyon a szívén fekszik.

Elizabeth ezt már nem állhatta meg mosolygás nélkül, de csak könnyed fejbólintással felelt. Látta, hogy Wickham a régi témára, saját sérelmeire szeretné terelni a beszélgetést, de Elizának ehhez nem volt semmi kedve. Az est hátralevő részében Wickham igyekezett megőrizni szokásos jókedvének látszatát, de

Elizával nem próbált újból bizalmas beszélgetésbe kezdeni. Végül is kölcsönös udvariaskodás között váltak el egymástól, s valószínűleg azzal a közös óhajjal, hogy soha többé ne találkozzanak.

Mikor a társaság szétoszlott, Lydia Merytonba ment Mrs. Forsterrel, mert másnap kora reggel kellett indulniok. Lydia búcsúja a családtól inkább lármás volt, mint megható.

Egyedül Kitty ontott könnyeket, de ő is csak dühében és irigységében. Mrs. Bennet ömlengve kívánt leányának minden jót, és többször is a lelkére kötötte, hogy használjon ki minden alkalmat, és mulasson mennél jobban - pedig nem kellett félni, hogy Lydia nem fogadja meg ezt a tanácsot. Maga Lydia olyan hangos jókedvvel búcsúzott, hogy nővéreinek szelídebb istenhozzádjait senki sem hallotta.

Ha Elizabeth csak a maga családi tapasztalatai alapján ítél, nem alkothatott volna valami kedvező képet a házastársi boldogságról vagy az otthon örömeiről. Apját annak idején rabul ejtette a szépség és fiatalság, s a jó kedély látszata, melyet a szépség és fiatalság kelteni szokott, s olyan nőt vett feleségül, akinek fogyatékos értelme és kicsinyes gondolkodása már házasságuk elején véget vetett minden igazi vonzalomnak. A tisztelet, megbecsülés és bizalom örökre eltűnt, s Mr. Bennet álmai a családi boldogságról mind összeomlottak. De nem olyan fából volt faragva, hogy a csalódásért, melyet tulajdon meggondolatlansága okozott, azokban az élvezetekben keresett volna vigasztalást, amelyek nagyon is gyakran kárpótolják a szerencsétleneket esztelen vagy bűnös tetteikért. Szerette a vidéket és a könyveket, s e kedvteléseiből fakadt legigazibb öröme. Feleségének vajmi keveset köszönhetett azonfelül, hogy mulatott tudatlanságán és hóbortjain. Igaz, hogy a férfi általában nem effajta boldogságot óhajt feleségétől; de ahol nincs egyéb mód a szórakozásra, az igazi bölcs azt fordítja javára, ami éppen akad.

Elizabeth sohasem hunyhatott szemet az előtt, hogy apja nem viselkedik férjhez illően. Ez a látvány mindig fájdalmat okozott neki: de tisztelte apja képességeit, hálás volt szeretetéért, iparkodott elfelejteni azt, ami nem kerülhette el figyelmét, s igyekezett elűzni gondolataiból a házassági kötelességnek és illemnek állandó megszegését, amellyel - eléggé nem kárhoztatható módon - Mr. Bennet kiszolgáltatta feleségét gyermekei megvetésének. De soha nem érezte még ilyen erősen a sikerületlen házasság káros hatásait a gyermekekre, soha nem látta még oly világosan, milyen bajokkal jár, hogy apja helytelen irányba fordítja tehetségét - pedig ha jól használja fel, legalább leányainak szerezhetett volna megbecsülést, még ha nem is tudja kibővíteni felesége látókörét.

Elizabeth örült ugyan Wickham távozásának, de egyébként nem sok öröme telhetett abban, hogy nélkülözik az ezredet. A társasági élet megfeneklett, otthon folyton anyja és húga sirámait kellett hallgatnia, hogy milyen unalmas minden, s ez valóban komorrá tette a családi légkört; s bár Kitty idővel talán visszanyeri természetes eszét, most, hogy lelki megrontói eltávoztak, félő, hogy másik húgának, Lydiának hajlamai nagyobb bajt is okozhatnak: ő valószínűleg még megátalkodottabban ostoba és öntelt lesz, hiszen most kettős veszély fenyegeti: a fürdőhely és a katonai tábor. Egészben véve tehát azt tapasztalta (amit már mások is tapasztaltak néha), hogy a türelmetlenül, sóvárogva óhajtott esemény nem hozta meg mindazt a megelégedést, amit remélt tőle. Más időpontot kellett tehát keresnie, amikor a boldogság valóban elkezdődik - más célra kellett szegeznie vágyait és reményeit, s újból élvezve a várakozás örömét, megvigasztalódni a jelenért, s készülni egy újabb csalódásra. Az utazás a tóvidékre: erre szálltak most legboldogabb gondolatai, ebben talált legjobb vigaszt a nyomasztó órákért, amelyeket anyja és Kitty elégedetlenkedése szükségképpen okozott; s ha Jane is velük utazhatott volna, az útiterv minden részletében tökéletes.

"Még szerencse - gondolta magában hogy marad valami, amit kívánjak. Ha tökéletes lenne az útiterv, biztosra vehetném, hogy csalódom. Így azonban, mivel Jane távolléte örökös forrása lesz a bánkódásnak, talán joggal remélhetem, hogy a várt öröm mind beteljesül. Az olyan terv, amely minden részletében élvezetesnek ígérkezik, soha nem sikerülhet, s az általános csalódást csak valami kis, részleges fájdalom védelme alatt kerülheti el az ember."

Mikor Lydia elutazott, azt ígérte anyjának és Kittynek, hogy nagyon gyakran és nagyon részletesen fog írni; de a levelekre nagyon sokáig kellett várni, s mindig igen szűkszavúak voltak. Az anyjának írt levelek jóformán csak olyasmiről szóltak, hogy most jöttek meg a könyvtárból, ahová ezek meg ezek a tisztek kísérték el őket, s ahol olyan gyönyörű díszítéseket látott, hogy elállt a szeme-szája; hogy új ruhája van vagy új napernyője, amelyet bővebben is leírna, de most abba kell hagyni az írást, és rohanni, mert Mrs. Forster várja, együtt mennek a táborba. A Kittyvel folytatott levelezésből még kevesebbet lehetett megtudni; ezek a levelek hosszabbak voltak ugyan, de annyi szó alá volt bennük huzigálva, hogy Kitty senkinek sem mutatta meg azokat.

Két-három héttel Lydia távozása után visszatérőben volt az egészség, a jókedv és a vidámság Longbournba. Minden boldogabb színt öltött. Hazajöttek a családok, akik Londonban töltötték a telet, megjelentek a tarka nyári ruhák, elkezdődött a nyári vendégeskedés. Mrs. Bennet visszazökkent megszokott panaszos derűjébe, s június közepére Kitty is annyira magához tért, hogy könnyek nélkül át tudott sétálni Merytonba. Ez az örvendetes esemény felkeltette Elizában a reményt, hogy karácsonyra Kitty talán már úgy kijózanodik, hogy naponta csak egyszer emlegeti a tiszteket, ha ugyan a hadügyminisztérium kegyetlen és kaján rendelkezése folytán új ezredet nem szállásolnak el Merytonban.

Az északi út kezdetének időpontja gyorsan közeledett, s már csak két hét volt hátra, amikor levél érkezett Mrs. Gardinertől, amely elhalasztotta s egyben meg is rövidítette a kirándulást. Közölte, hogy férje üzleti ügyei miatt csak július közepén indulhat Londonból, s egy hónapon belül vissza kell oda térnie. Mivel így nem marad elég idő, hogy olyan messzire utazzanak, és annyi helyet meglátogassanak, mint ahogy eredetileg tervezték (legalábbis nem kényelmesen, sietség nélkül), kénytelenek voltak lemondani a tóvidékről, és rövidebb útitervvel helyettesíteni; jelenleg arra gondolnak, hogy nem mennek északabbra Derbyshire-nél. Ebben a grófságban annyi a látnivaló, hogy háromhetes szabadságuk legnagyobb részét kitölti. Mrs. Gardinert különösen vonzotta ez a vidék. A város, ahol életének néhány esztendejét töltötte, s ahol most néhány napig fognak maradni, valószínűleg legalább annyira érdekelte őt, mint Matlock, Chatsworth, Dovedale; vagy a Peak híres természeti szépségei együttvéve.

Elizabeth rendkívül csalódott, mert nagyon szerette volna látni a tóvidéket, s most is úgy érezte, hogy futotta volna az időből. De a vendég nem válogathat, az ő kedélye pedig boldogságra hajlott - így hát hamarosan helyreállt a lelki nyugalma.

Derbyshire említése sokféle emléket elevenített fel benne. Mikor ezt a szót olvasta a levélben, Pemberleyre és a gazdájára kellett gondolnia. "De annyi jogom csak van - gondolta magában hogy büntetlenül belépjek a ő tágabb hazájába, és megraboljam néhány csillogó kövétől, anélkül, hogy észrevenne engem."

A várakozás ideje most megkétszereződött. Négy hétnek kell eltelnie, amíg nagybátyja és nagynénje megérkeznek. De ez az idő is eltelt, s Mr. és Mrs. Gardiner négy gyermekükkel, végre megjelentek Longbournba A gyermekeket, egy hat- meg egy nyolcéves kislányt és két kisebb fiút unokatestvérük, Jane külön gondoskodására bízták, mindnyájuk kedvencére, akit higgadt okosság és szelíd természete szinte arra teremtett, hogy sokféleképpen foglalkozzék a gyermekekkel: játsszon velük, tanítsa és szeresse őket.

Gardinerék csak egy éjszakát töltöttek Longbournban, s másnap reggel útra keltek Elizával, új benyomásokat és üdülést keresve. Egy örömük eleve bizonyos volt - egymáshoz illő útitársak találkoztak, közös vonásokkal; egészségük és jókedvük eltűri a kényelmetlenséget; eleven kedélyük fokozza az élvezetet; szerető és értelmes lelkük kellemessé teszi majd együttlétüket, még ha csalódások érnék is őket az úton.

Nem célunk itt leírni Derbyshire-t vagy a nevezetes helyeket, amelyeken útjuk keresztülvitt. Oxford, Blenheim, Warwick, Kenilworth, Birmingham stb. eléggé ismertek. Bennünket most Derbyshire-nek csak egy kis része érdekel. Miután megtekintették a vidék legfőbb csodáit, Lambton városkája felé vették útjukat, ahol Mrs. Gardiner régebben lakott, s ahol (ezt nemrég tudta meg) néhány ismerőse most is élt. Ő közölte Elizával azt is, hogy Pemberley alig öt mérföldnyire van Lambtontól. Nem esik egyenesen útjukba, de mindössze egy-két mérföld kerülőt jelentene. Mikor előző este megbeszélték útitervüket, Mrs. Gardiner azt az óhaját fejezte ki, hogy szeretné újra látni Pemberleyt. Mr. Gardiner szívesen beleegyezett ebbe, mire Elizabeth hozzájárulását kérték.

- Mondd, szívem, nem szeretnéd látni ezt a helyet, amelyről már annyit hallottál? - kérdezte a nagynénje.

- Hiszen ismerőseid közül is sokan kapcsolatban álltak vele - tudod, Wickham ott töltötte egész ifjúságát.

Elizabeth kétségbe volt esve. Érezte, hogy nincs semmi keresnivalója Pemberleyben, és kénytelen volt úgy tenni, mintha idegenkedne a látogatástól. Be kell vallania, mondta, hogy megunta a vidéki kastélyokat: annyit látott belőlük, hogy a szép szőnyegek meg a selyemfüggönyök többé igazán nem szereznek neki örömet.

Nagynénje leszidta őt ostobasága miatt.

- Ha csak gazdagon bútorozott szép ház volna - jegyezte meg -, akkor engem se érdekelne; de a kastély parkja gyönyörű. Ilyen szép erdőket alig találni a környéken.

Elizabeth nem szólt többet, de nem tudott a dologba beletörődni. Rögtön az jutott eszébe, hogy kastélynézés közben Darcyval találkozhatik. Hiszen ez rettenetes volna! Már a puszta gondolatra is elpirult. Inkább nyíltan beszél a nagynénjével, semhogy ezt megkockáztassa. De efelől is voltak aggályai, s végül úgy döntött, hogy ez lesz az utolsó menedéke, ha kedvezőtlen választ kapna érdeklődésére, hogy távol van-e a család.

Elhatározásához híven este lefekvés előtt megkérdezte a szobalányt, valóban szép hely-e Pemberley, mi a tulajdonos neve, aztán (nem csekély aggodalommal) vajon ott tölti-e a család a nyarat? Az utolsó kérdésre örömmel hallotta a tagadó választ, s mivel félelme így elmúlt, őt is elfogta a kíváncsiság, hogy megnézze a kastélyt. S mikor másnap reggel visszatértek a kérdésre, és őt is újból megkérdezték, könnyű szívvel és közömbös arccal válaszolhatta, hogy semmi komoly kifogása nincs a terv ellen.

Úgy döntöttek tehát, hogy elmennek Pemberleybe.

**********

III. KÖNYV

1. FEJEZET

Elizabeth nyugtalanul leste a kocsiban, mikor bukkan elő a pemberleyi erdő, s amikor befordultak végre a portáslak mellett, izgatottan vert a szíve.

A park igen nagy volt, változatos tájakkal tarkítva. Lapályos felén hajtottak be, s egy ideig messzire elnyúló, szép erdőn át haladtak.

Elizabeth nem tudott beszélgetni, annyira elmélyedt gondolataiban, de azért meglátott és megcsodált minden természeti szépséget, minden kilátást. Fél mérföldön át egyre fölfelé vitt az útjuk, s végül elég magas dombtetőre jutottak, ahol véget ér az erdő, s hirtelen eléjük tárult a kastély a völgy másik oldalán, ahová kanyarogva ereszkedett le az út. Szép, nagy kőépület volt a domboldalon, kies fekvésű, mögötte magas, erdős hegygerinc húzódott, előtte egy eredetileg is nagy patak medrét szélesítették ki a mesterkéltség minden látszata nélkül. A park kiképzése nem volt sem merev, sem talmi díszítésű. Elizabeth el volt ragadtatva. Soha nem látott még ilyen helyet, amelyért annyit tett a természet, s ahol a természet szépségét oly kevéssé rontotta el a rossz ízlés. Útitársai is rajongva dicsérték a látványt, s e pillanatban Elizabeth úgy érezte, mégsem megvetendő dolog, ha valaki Pemberley úrnője lehet!

Leereszkedtek a domb oldalán, s a hídon át a ház elé hajtottak; de mialatt közelebbről szemlélték a házat, Elizát újból elfogta a félelem, hátha találkozik a kastély urával. Rettegve gondolt arra, hogy a szobalány tévedhetett. Engedélyt kértek, hogy megtekinthessék a házat, mire bebocsátották őket a hallba. Miközben a kulcsárnőre vártak, Elizabeth eltűnődhetett azon, hogyan is került ő ide.

A kulcsárnő megjelent. Tisztes külsejű, idősebb asszony volt, sokkal egyszerűbb és sokkal nyájasabb, mint amilyennek Elizabeth képzelte. Bevezette őket a szalonba. Tágas, arányos szoba volt, szépen berendezve. Elizabeth futólag körültekintett, aztán az egyik ablakhoz ment, hogy megcsodálja a kilátást. Pompás látvány tárult eléje: az erdővel borított domb, melynek oldalán leszálltak, s amely még meredekebbnek látszott a távolból. De minden szép volt a környéken, s Elizabeth gyönyörködve nézte az egész képet: a folyót, a parton elszórt fákat, a kanyargó völgyet, ameddig csak szemével követhette. Amikor átmentek a többi szobán, mindent új oldalról látott, s minden ablakból új szépségeket fedezett fel. Magas, szép termek voltak ezek, berendezésük a tulajdonos gazdagságára vallott; de Elizabeth a jó ízlését csodálta, azt, hogy semmi sem cifra vagy túldíszített - kevesebb volt itt a pompa, de több az igazi előkelőség, mint Rosingsban.

"És ennek a kastélynak én lehettem volna az úrnője! - gondolta. - Ezekben a termekben most én lehetnék otthon! Ahelyett, hogy idegenként bámuljam, magaménak vallhatnám a házat, és én láthatnám benne vendégül nagybátyámat és nénémet. De nem! - kapott észbe. - Ez úgyis lehetetlen: nagybátyám és néném elvesztek volna számomra, soha nem hívhattam volna meg őket ide."

Дата добавления: 2015-09-30