Büszkeség és balítélet 16 страница

- Ön talán rám akar ijeszteni, Mr. Darcy, azért állt ide ilyen ünnepélyesen? De én nem vagyok hajlandó megijedni, bármilyen jól játszik is a húga. Olyan makacs a természetem, hogy nem tűri az ijesztgetést, akárhogyan is próbálkoznak vele. Minél inkább meg akarnak félemlíteni, annál jobban nő a bátorságom.

- Nem fogom azt mondani, hogy téved - felelte Darcy -, mert úgysem gondolhatta rólam komolyan, hogy szándékomban állt magát megijeszteni. Elég régóta van szerencsém ismerni kegyedet, s így tudom, milyen örömét leli abban, hogy néha olyan véleményt nyilvánít, amelyben saját maga sem hisz.

Elizabeth jót nevetett ezen a jellemzésen, és így szólt az ezredeshez:

- Unokaöccse szép képet festett rólam, s arra tanítja önt, hogy egyetlen szavamat se higgye el. Mondhatom, kész szerencsétlenség, hogy éppen itt kellett olyasvalakivel találkoznom, aki le tudja leplezni az igazi jellememet - pedig már reméltem, hogy ezen a vidéken elég jó színben tudom magam feltüntetni. Igazán, Mr. Darcy, nem vall nagylelkűségre, hogy minden rosszat elmond, amit megtudott rólam Hertfordshire-ben - s engedje megjegyeznem, eljárása nem is diplomatikus, mert megtorlásra ingerel engem, és olyan dolgok derülhetnek ki, amelyek megbotránkoztatják rokonait.

- Nem félek én magától - mondta mosolyogva Darcy.

- Hadd halljam, mi a vád ellene! - kiáltotta Fitzwilliam ezredes. - Kíváncsi vagyok, hogyan viselkedik idegenek között.

- Elmondom hát, de készüljön el a legszörnyűbbre. Előrebocsátom, hogy először életemben egy hertfordshire-i bálon találkoztam vele - és mit gondol, mit művelt ezen a bálon? Összesen csak négy fordulót táncolt! Sajnálom, hogy ezt kell róla mondanom, de így volt. Csak négyszer táncolt, pedig alig volt férfi a teremben, s biztos tudomásom szerint nem egy lány, partner híján, petrezselymet árult. Mr. Darcy, ezt a tényt ön sem tagadhatja.

- Akkor még egyetlen hölgyet sem volt szerencsém ismerni a teremben, saját társaságomon kívül.

- Ez igaz, és persze nincs is rá mód, hogy egy urat bemutassanak egy hölgynek a bálon. Nos, ezredes úr, most mit játsszak? Ujjaim az ön parancsára várnak.

- Talán jobban tettem volna, ha bemutattatom magamat - mondta Darcy -, de idegenekkel szemben nehezen küzdöm le a feszélyezettséget.

- Kérdezzük meg unokaöccsétől, hogy miért? - mondta Elizabeth, még mindig Fitzwilliam ezredeshez intézve szavait. - Kérdezzük meg tőle, miért van az, hogy egy okos, művelt ember, aki sokat forgott a világban, feszélyezettséget érez idegenekkel szemben?

- Meg tudok erre felelni anélkül is, hogy megkérdezném - mondta Fitzwilliam. - Azért, mert nem is igyekszik azt leküzdeni.

- Bennem valóban nincs meg a tehetség, mint némely emberben, hogy könnyedén el tudjak beszélgetni olyanokkal, akiket még sohasem láttam - mondta Darcy. - Nem tudom megütni társalgásuk hangját, nem tudok annyi érdeklődést mutatni ügyeik iránt, mint azt gyakran látom másoknál.

- Az én ujjaim - mondta Elizabeth - nem mozognak a billentyűkön olyan mesteri módon, mint ezt sok nőnél láttam. Nincs bennük annyi erő, annyi gyorsaság, nem is érik el ugyanazt a hatást. De én azért mindig magamat hibáztatom: nem vesződtem eleget a gyakorlással. Nem az ujjaimat okolom, hogy nem képesek oly mértékben a művészi játékra, mint más nőké.

Darcy elmosolyodott, és így felelt: - Önnek teljesen igaza van: sokkal jobban használta fel az idejét. Aki abban a szerencsében részesül, hogy hallhatja a játékát, nem találhat benne semmi hiányt. Idegenek előtt pedig egyikünk sem produkálja magát.

Társalgásukat Lady Catherine szakította félbe, aki odaszólt, hogy miről beszélnek. Elizabeth rögtön újból zongorázni kezdett. Lady Catherine odament, pár pillanatig hallgatta, aztán így szólt Darcyhoz:

- Miss Bennet nem is játszana rosszul, ha többet gyakorolna, és órákat vehetne egy londoni tanártól. Az ujjrend ellen nem lehet semmi kifogás, de ízlés tekintetében nem éri utol Anne-t. Anne nagyszerűen zongorázna, ha egészsége megengedte volna, hogy tanuljon.

Elizabeth Darcyra pillantott, mert látni akarta, milyen lelkesen visszhangozza unokahúga dicséretét - de se most, se máskor nem vette észre egyetlen tünetét sem a szerelemnek. Miss de Bourgh iránti egész viselkedéséből azt a vigasztaló tanulságot vonta le Miss Bingley számára, hogy Darcy valószínűleg akár őt is elvehette volna, ha történetesen ő a rokona.

Lady Catherine folytatta megjegyzéseit Elizabeth játékáról, s közben utasításokat osztogatott, hogyan kell a darabot átérezni és előadni. Elizabeth elnéző udvariassággal hallgatta végig, s az urak kérésére mindaddig a zongoránál maradt, amíg elő nem állott őladysége hintója, hogy mindnyájukat hazavigye.

Másnap délelőtt Elizabeth egyedül ült a szobában, és éppen levelet írt Jane-nek (Mrs. Collins és Maria a faluba mentek bevásárolni), amikor váratlanul megszólalt a kapucsengő, biztos jeléül annak, hogy látogató érkezett. Mivel kocsizörgést nem hallott, arra gondolt, hogy Lady Catherine áll a kapu előtt, s ettől való félelmében eltette a félig megírt levelet, hogy elejét vegye minden tolakodó kérdezősködésnek; de kinyílt az ajtó, és legnagyobb meglepetésére Darcy lépett a szobába, egyedül.

Darcy is csodálkozott, hogy egyedül találja Elizát, s bocsánatot kért az alkalmatlankodásért, de ő úgy tudta, hogy a hölgyek mind itthon vannak.

Aztán leültek, s miután Elizabeth érdeklődött a rosingsiak iránt, az a veszély fenyegette őket, hogy teljes némaságba merülnek. Feltétlenül szükség volt valami beszédtémát keresni. Ebben a szorult helyzetben Elizának eszébe jutott, mikor látta Darcyt utoljára Hertfordshire-ben, s mivel kíváncsi volt, mit mondhat hirtelen elutazásukról, megjegyezte:

- Milyen váratlanul hagyták el valamennyien Netherfieldet múlt novemberben, Mr. Darcy! Nagyon kellemes meglepetés lehetett Mr. Bingleynek, hogy oly hamar követték; ha jól emlékszem, ő csak egy nappal előbb utazott el. Remélem, Mr. Bingleyt és nővéreit jó egészségben hagyta Londonban.

- Köszönöm, kitűnő egészségben.

Elizabeth látta, hogy nem kap bővebb választ, s rövid szünet után hozzátette:

- Mintha azt hallottam volna, hogy Mr. Bingley nemigen szándékozik visszatérni Netherfieldbe.

- Nekem sohasem nyilatkozott így, de valószínű, hogy a jövőben igen kevés időt fog netherfieldi birtokán tölteni. Sok a barátja, és olyan életkorban van, amikor az ember baráti köre és társadalmi kötelezettségei egyre bővülnek.

- Ha csak kevés időt szándékozik Netherfieldben tölteni, jobb volna a szomszédságnak, ha végleg felmondaná a bérletet, mert ebben az esetben talán megtelepedne ott egy másik család. De Mr. Bingley valószínűleg nem a szomszédok, hanem a saját kedvéért bérelte ki a házat, s bizonyára ezen elv szerint fogja megtartani vagy túladni rajta.

- Nem lepődnék meg - mondta Darcy -, ha megválna a háztól, mihelyt megfelelő ajánlatot kap.

Elizabeth nem válaszolt. Bingleyről nem mert tovább érdeklődni, s minthogy egyéb mondanivalója nem volt, elhatározta, hogy most Darcyra bízza, törje ő a fejét más témán.

Darcy elértette a szándékát, s kisvártatva megszólalt:

- Ez a ház nagyon kényelmesnek látszik. Úgy tudom, Lady Catherine alaposan rendbe hozatta, mikor Mr. Collins Hunsfordba jött.

- Magam is azt hiszem - de mondhatom, hálásabb embert nem is részesíthetett volna kegyében.

- Úgy látszik, Mr. Collins nagyon szerencsésen választotta meg a feleségét.

- Igen, nagyon szerencsésen. Barátai örülhetnek, mert rajta kívül alig akadna még okos nő, aki hozzáment volna feleségül, s ha hozzámegy, boldoggá is tudja tenni. Barátnőm rendkívül értelmes teremtés - bár nem merném állítani, hogy Mr. Collinsszal kötött házasságát legbölcsebb cselekedetei közé sorolnám. De tökéletesen boldognak látszik, s a józan számítás szempontjából kétségtelenül igen jó partit csinált.

- Az is kellemes lehet számára, hogy ilyen közel lakik családjához és ismerőseihez.

- Ön szerint közel lakik? Majdnem ötven mérföldnyire.

- És mi az az ötven mérföld, ha jó az út? Alig több félnapi utazásnál. Igen, szerintem egészen közel lakik.

- Én nem merném állítani, hogy a közelség egyik előnye ennek a házasságnak! - kiáltott fel Elizabeth. -Soha nem mondanám, hogy Mrs. Collins közel él a családjához.

- Ez csak azt bizonyítja, hogy kegyed mennyire ragaszkodik Hertfordshire-hez. Azt hiszem, az ön szemében minden távol van, ami kívül esik Longbourn közvetlen környékén.

Beszéd közben valami mosolyféle villant fel az arcán, s Elizabeth azt képzelte, hogy érti ezt a mosolyt: Darcy bizonyára azt hiszi, hogy ő Jane-re meg Netherfieldre gondol. Elizabeth el is pirult, mikor így válaszolt a fiatalembernek:

- Nem azt akartam mondani, hogy egy asszony nem lakhat túl közel a családjához. A közelség és távolság viszonylagos, és sok változó körülménytől függ. Ha bőven van pénz, és nem számít az útiköltség, akkor nincs semmi baj a távolsággal. De itt nem ez a helyzet. Collinséknak szép a jövedelmük, de mégsem annyi, hogy sokat utazzanak, s meg vagyok róla győződve, hogy barátnőm csak akkor érezné magát közel a családjához, ha feleilyen távol lakna tőlük.

Darcy kissé közelebb húzta a székét, és ezt mondta:

- Kegyednek nem lehet joga, hogy ilyen nagyon ragaszkodjék a környezetéhez - nem hiszem, hogy mindig Longbournban élt volna.

Elizabeth láthatóan meglepődött. A fiatalember észrevette szavainak hatását. Visszahúzta a székét, egy újságot vett fel az asztalról, belepillantott, aztán hidegebb hangon kérdezte:

- Hogyan tetszik magának Kent?

Rövid párbeszéd következett a vidékről, mindkét részről nyugodt hangú és szűkre szabott. Beszélgetésüknek Charlotte és húga vetettek véget, akik most tértek haza sétájukról, s csodálkoztak, hogy együtt találják őket. Darcy elmondta, milyen tévedés folytán zavarta meg Miss Bennetet, ott maradt még néhány percig, de alig szólt valakihez, s aztán elment.

- Mit jelenthet ez? - mondta Charlotte, mihelyt Darcy kitette a lábát. - Kedves Elizám, arra kell gondolnom, hogy szerelmes beléd, máskülönben eszébe sem jutott volna, hogy ilyen bizalmasan meglátogasson bennünket.

De miután Elizabeth beszámolt Darcy szótlanságáról, ez a magyarázat nem látszott nagyon valószínűnek, bármennyire óhajtotta is azt Charlotte. Különböző feltevések után végül is annak tulajdonították Darcy látogatását, hogy a fiatalember nem tudta, mivel üsse agyon az időt. Maga az évszak is emellett szólt. Mindenfajta vadászat véget ért, a kastélyban pedig nem volt más, csak Lady Catherine, a könyvek és a biliárdasztal. A férfiak nem ülhetnek mindig a szobában, s a paplak közelsége, a kellemes séta, vagy a benn lakó rokonszenves emberek ettől a naptól fogva majdnem mindennap arra csábították őket, hogy átsétáljanak hozzájuk. Különböző órákban jelentek meg délelőttönként, néha külön, néha együtt, olykor nagynénjük kíséretében. Világos volt mindnyájuk előtt, hogy Fitzwilliam ezredes azért jön, mert jól érzi magát társaságukban, s ez persze még rokonszenvesebbé tette előttük. Elizabeth örült neki, Fitzwilliam sem titkolta hódolatát, s mindez régebbi kedvencét, George Wickhamet juttatta Eliza eszébe. Az összehasonlításból az tűnt ugyan ki, hogy az ezredesnek nem olyan megnyerően sima a modora - de élettapasztalatban talán fölülmúlja Wickhamet.

Nehezebb volt megérteni, miért jár Darcy olyan sűrűn a paplakba. Aligha a társaság kedvéért, hiszen gyakran tíz percig ült ott egyfolytában, és ki sem nyitotta a száját, s amikor megszólalt, inkább kényszerűségből, mint jószántából tette - az illendőségnek áldozott ezzel, nem mintha örömét lelte volna benne. Ritkán élénkült fel igazán. Mrs. Collins nem tudott kiokosodni belőle. Fitzwilliam ezredes időnként mulatott unokaöccse suta viselkedésén, jeléül annak, hogy Darcy általában másképp szokott viselkedni, amit Charlotte saját tapasztalatából nem tudhatott. Szerette volna azt hinni, hogy a változást a szerelem okozta, és a szerelem tárgya barátnője, Eliza - ezért komolyan nekilátott, hogy végére járjon a dolognak. Buzgón figyelte Darcyt, valahányszor Rosingsban voltak, és valahányszor a fiatalember átjött Hunsfordba, de nem sok sikerrel. Darcy kétségtelenül sokszor Elizán felejtette a szemét, de szemének pillantását nem volt könnyű meghatározni. Komoly, kitartó volt a tekintete, de Charlotte gyakran nem sok bámulatot fedezett fel benne, néha meg úgy látszott, hogy nem fejez ki mást, csak szórakozottságot.

Egyszer-kétszer célzott arra barátnője előtt, hogy talán mégis tetszik Darcynak, de Elizabeth mindig nevetett rajta. Mrs. Collins nem akarta tovább firtatni a dolgot, mert attól félt, hogy olyan reményeket ébreszthet, amelyek csalódásra vannak ítélve. Abban ugyanis egy pillanatig sem kételkedett, hogy barátnője ellenszenve nyomtalanul eltűnne, ha bizonyosra vehetné hódítását.

Baráti tervezgetése közben néha arra is gondolt, hogy Elizát Fitzwilliam ezredessel boronálja össze. A két férfi közül feltétlenül ő a kellemesebb. Elizabeth szemmel láthatólag tetszik neki, társadalmi állása is igen tekintélyes. De az ilyen előnyöket ellensúlyozza az a tény, hogy Darcynak jelentős befolyása van az egyháznál, unokabátyjának viszont nincs.

**********

Nemegyszer történt, hogy a parkban való kószálás közben Elizabeth váratlanul találkozott Darcyval. Úgy érezte, a gonosz véletlen űzi vele játékát, amikor Darcyt éppen oda hozta, ahol a madár sem jár; s hogy ez többé ne ismétlődjék, mindjárt az első alkalommal tapintatosan közölte vele, hogy ez az ő legkedvesebb helye. Nagyon furcsa volt hát, hogy a dolog másodszor, sőt harmadszor is megeshetett. Mintha szándékos rosszindulat vagy önsanyargatás lett volna Darcy részéről, mert ilyenkor nem elégedett meg néhány szokványos kérdéssel és félszeg hallgatással, hogy azután elköszönjön, hanem kötelességének tartotta, hogy visszaforduljon, és együtt sétáljon vele. Egyik alkalommal sem beszélt sokat, s Elizabeth sem vesződött azzal, hogy szóval tartsa, vagy nagyon figyeljen rá; de harmadik találkozásuk során feltűnt neki, hogy Darcy néhány különös, össze nem függő kérdést intéz hozzá: jól érzi-e magát Hunsfordban, szereti-e a magányos sétákat, mi a véleménye Collinsék családi boldogságáról? S amikor Rosingsról beszéltek, és Elizabeth nem értette egészen a szobák elrendezését, Darcy arra látszott utalni, hogy Elizabeth is a kastélyban fog lakni, ha ismét ellátogat Kentbe. A fiatalember szavaiból érzése szerint ez tűnt ki. Lehetséges, hogy Fitzwilliam ezredes járt az eszében? Elizabeth úgy gondolta, ha Darcy egyáltalán mondani akart ezzel valamit, csak arra célozhatott, milyen fejlemények várhatók erről az oldalról. Kissé zavarba jött, és örült, amikor már a kerítés kapujához értek, szemben a paplakkal.

Egy nap séta közben éppen átolvasta Jane legutóbbi levelét, s eltűnődött egyes mondatain, amelyekből látszott, hogy nővére nem jókedvében írta - s amikor feltekintett, most nem Darcy lepte meg őt, hanem Fitzwilliam ezredes állt előtte. Rögtön eltette a levelet, s mosolyt erőltetve magára, megszólalt:

- Nem is tudtam eddig, hogy erre szokott sétálni.

- Körüljártam a parkot - felelte Fitzwilliam -, minden évben meg szoktam ezt tenni, s a séta végén be akartam nézni magukhoz. Messze megy még?

- Nem, éppen az volt a szándékom, hogy visszafordulok. Rögtön meg is fordult, s együtt sétáltak a paplak felé.

- Biztos már, hogy szombaton elutazik Kentből? - kérdezte Elizabeth.

- Igen, ha ugyan Darcy nem halasztja el ismét az utazást. Ő rendelkezik velem. Úgy intézi a dolgot, ahogy neki jólesik.

- És ha nem is esik neki jól, amit csinál, megvan legalább az az öröme, hogy ő dönthet. Nem ismerek még egy embert, aki jobban élvezné, mint Mr. Darcy, ha az akaratát érvényesítheti.

- Valóban szereti, ha minden az ő kedve szerint történik - felelte Fitzwilliam -, de mindnyájan ilyenek vagyunk. Csak neki több lehetősége van erre, mert ő gazdag, a legtöbb ember pedig szegény. Tapasztalatból beszélek, hiszen tudja, a fiatalabb fiúnak önmegtagadás és függés a sorsa.

- Véleményem szerint egy gróf fiatalabbik fia nem sokat tapasztalhat ebből. Mondja meg őszintén, volt-e valaha önmegtagadásra és függésre kényszerítve? Mikor akadályozta meg a pénzhiány, hogy oda menjen, ahová akar, s megszerezzen bármit, amihez kedve támad?

- Ezek a kérdések elevenbe vágnak. Talán nem mondhatom, hogy sok ilyen természetű nehézségem lett volna. De fontosabb dolgokban már sújthat a pénzhiány. A fiatalabb fiú nem nősülhet szíve szerint.

- Kivéve ha gazdag örökösnő felé húzza a szíve, ami tudomásom szerint gyakran megtörténik.

- A költséges életmód függő helyzetbe hoz bennünket, s a magamfajta rangú férfiak között nincsenek sokan, akiknek a házasodásnál nem kell némi tekintettel lenniök a pénzre.

"Nekem szól ez?" - gondolta magában Elizabeth, s elpirult a gondolatra; de hamar erőt vett magán, és vidám hangon megkérdezte:

- És mondja, kérem, mi a piaci ára egy gróf fiatalabbik fiának? Ha nem nagyon beteges a bátyja, talán ötvenezer fonttal is beéri.

Fitzwilliam ezredes hasonló hangnemben válaszolt, s a kérdést nem feszegették tovább. Szünet következett, s mivel Fitzwilliam ezt úgy értelmezhette, hogy Elizabeth szívére vette az előbbi beszélgetést, a lány csakhamar megszólalt:

- Úgy látom, unokaöccse főként azért hozta önt magával, hogy legyen, akivel rendelkezzék. Csodálom, miért nem nősül meg, hiszen akkor állandóan biztosíthatná magának ezt a lehetőséget. De talán egyelőre a húga is jó erre, s minthogy ő az egyetlen gyámja, azt teheti vele, amit akar.

- Nem - mondta Fitzwilliam ezredes -, ezt az előnyös tisztséget kénytelen velem megosztani. Miss Darcy felett együtt gyámkodunk.

- Valóban? Ezt nem is tudtam. És mondja, kérem, hogyan teljesítik kötelességüket? Sok baj van a gyámleányukkal? A fiatal hölgyek az ilyen korban néha kissé nehezen kezelhetők, s ha Miss Darcyban él az igazi családi szellem, talán ő is szeret a maga feje szerint cselekedni.

Beszéd közben látta, hogy Fitzwilliam komolyan tekint rá, s rögtön utána megkérdezte, miért képzeli Eliza, hogy Miss Darcy bárminő gondot okoz nekik. Ez a kérdés meggyőzte arról, hogy valamiképpen ráhibázott az igazságra, s tüstént így felelt:

- Nem kell azért megijedni. Nem hallottam róla semmi rosszat, és szívesen elhiszem, hogy a legsimulékonyabb teremtés a világon. Ismerőseim között van két hölgy, Mrs. Hurst és Miss Bingley, akik rajonganak érte. Úgy emlékszem, ön is említette, hogy ismeri őket.

- Csak futólag. A fivérük kellemes, úri modorú ember, jó barátja Darcynak.

- Ó, igen - mondta Elizabeth szárazon Mr. Darcy kivételesen jó Mr. Bingleyhez, és féltő gonddal vigyáz reá.

- Vigyáz reá! Igen, magam is azt hiszem, hogy valóban vigyáz rá olyan esetekben, amikor erre leginkább rászorul. Mikor ideutaztunk, útközben említett nekem valamit, amiből azt kell hinnem, hogy Bingleyt nagy hálára kötelezte. De bocsánatot kellene tőle kérnem, mert nincs jogom feltételezni, hogy valóban Bingleyre gondolt. Részemről ez puszta találgatás.

- Mit akar ezzel mondani?

- Olyan ügyről van szó, amelyet Darcy bizonyára nem szívesen szellőztetne, mert ha az illető hölgy családja tudomást szerezne róla, abból csak kellemetlenség származnék.

- Számíthat rá, hogy senkinek sem fogom említeni.

- És ne felejtse el azt sem, nincs igazi okom feltenni, hogy valóban Bingleyre gondolt. Nekem mindössze annyit mondott, hogy gratulál önmagának, amiért nemrég megmentette egyik barátját egy rendkívül meggondolatlan házasság összes hátrányaitól - de sem neveket, sem egyéb részleteket nem árult el. Én csak azért gondoltam Bingleyre, mert olyan fiatalembernek tartom, aki könnyen keveredhet efféle bajba, s mert tudtam, hogy együtt töltötték az egész nyarat.

- És Mr. Darcy meg is okolta, hogy miért lépett közbe?

- Úgy tudom, igen súlyos kifogások merültek fel a hölgy ellen.

- És milyen furfanggal választotta el őket egymástól?

- A furfangját nem fedte fel előttem - felelte Fitzwilliam mosolyogva -, csak annyit mondott, amit most elmondtam magának.

Дата добавления: 2015-09-30