Büszkeség és balítélet 15 страница

Megvizsgálván az anyát, akinek arca és viselkedése Darcyra emlékeztette, Elizabeth a leányára fordította tekintetét, s szinte osztozott Maria meglepetésében, hogy mennyire sovány és alacsony. Anya és leánya sem termetre, sem arcra nem hasonlítottak egymáshoz. Miss de Bourgh sápadt volt és beteges színű; nem volt csúnya, csak jelentéktelen arcú. Nagyon keveset beszélt, csak néha szólt halkan Mrs. Jenkinsonhoz, akinek külseje semmi érdekeset nem ígért, s aki kizárólag Miss de Bourgh szavaira figyelt, mialatt ellenzőt állított a leány szeme elé, amit időnként igazgatott, hogy a fény ne zavarja.

Néhány percig ülhettek csak együtt, mert az egész társaságot az ablakhoz hívták, hogy csodálják meg a kilátást.

Collins felhívta figyelmüket a táj szépségeire, Lady Catherine pedig kegyesen megjegyezte, hogy nyáron sokkal figyelemreméltóbb látványban lehetne részük.

A vacsora rendkívül nagyszabású volt - szolgák hada és bőséges ezüstnemű, amint ezt Collins kilátásba helyezte. Egy másik jóslata is igazolódott: őladysége kívánságára ő ült az asztal végén, s úgy nézett körül, mintha ennél nagyobb kitüntetés nem érhetné az életben. Örömteli buzgalommal szeletelt, evett és dicsért; minden fogást először ő magasztalt, aztán Sir William, aki már annyira magához tért, hogy hűségesen visszhangozhatta veje minden szavát. Elizabeth csodálkozott Lady Catherine-en, hogyan bírja elviselni az ilyen hízelgést. De a ladynek nyilván jólesett a fellengzős magasztalás, mert kegyesen mosolygott, különösen mikor egy-egy fogásról kiderült, hogy újdonság vendégeinek. Vacsora közben nemigen indult meg a társalgás. Elizabeth szívesen beszélt volna, ha erre alkalom nyílik - de Charlotte és Miss de Bourgh között ült, s az előbbi folyton Lady Catherine-t hallgatta, az utóbbi pedig egyetlen szót sem szólt hozzá az egész vacsora alatt. Mrs. Jenkinson csak Miss de Bourghgal törődött - nézte, milyen keveset eszik, egyre újabb fogásokkal kínálta, s aggódott, hogy nincs jól. Mariának eszébe sem jutott, hogy beszéljen, a férfiak pedig csak ettek és lelkesedtek.

Mikor a hölgyek visszavonultak a szalonba, egyebet alig tehettek, csak Lady Catherine-t hallgatták, aki szakadatlanul beszélt, míg be nem hozták a kávét. Minden tárgyról olyan határozott modorban nyilatkozott, mint aki megszokta, hogy sohasem vonják kétségbe a véleményét. Bizalmasan és aprólékosan érdeklődött Charlotte házi dolgairól, és bőségesen osztogatta a tanácsokat, hogyan intézzen el mindent. Elmagyarázta, hogyan kell vezetni egy ilyen kis háztartást, és utasításokat adott a tehenek és a baromfi gondozására. Elizabeth látta, hogy a nagy dáma figyelme a legcsekélyebb dolgokra is kiterjed, ha ezzel alkalma nyílik másoknak parancsolgatni. Néha félbehagyta a beszélgetést Mrs. Collinsszal, s különféle kérdéseket intézett Mariához és Elizához, különösen Elizához, akinek rokonságáról kevésbé volt értesülve, s akiről megjegyezte Charlotte-nak, hogy nagyon finom, csinos leány. Közbe-közbe megkérdezte tőle, hány testvére van, idősebbek-e nála vagy fiatalabbak, nem fog-e valamelyikük férjhez menni, csinosak-e, hol nevelkedtek, miféle hintója van az apjuknak, s mi volt az édesanyjuk leányneve? Elizabeth érezte, milyen neveletlenek ezek a kérdések, de azért nyugodtan válaszolt rájuk. Lady Catherine ekkor megjegyezte:

- Úgy tudom, az édesapja birtokának Mr. Collins a várományosa. A maga kedvéért - fordult Charlotte-hoz

- örülök ennek, bár általában nem helyeslem, ha a leányágat kizárják az örökösödésből. Sir Lewis de Bourgh családjában nem tartották ezt szükségesnek. Tud zongorázni és énekelni, Miss Bennet?

- Egy kicsit.

- Ó, akkor egyszer majd szívesen meghallgatjuk. Nagyszerű zongoránk van, valószínűleg sokkal jobb, mint... Majd kipróbálja valamelyik nap. A testvérei is értenek a zenéhez?

- Csak az egyik.

- A többiek miért nem tanultak? Valamennyiüknek kellett volna. A Webb lányok mind zongoráznak, pedig az ő apjuknak kisebb a jövedelme. Tud rajzolni?

- Nem, nem értek hozzá.

- Hogyan, egyikük sem rajzol?

- Egyikünk sem.

- Nagyon furcsa. De valószínűleg nem volt rá alkalmuk. Édesanyjuknak el kellett volna magukat vinni Londonba minden tavasszal, ott jó mestereket találni.

- Anyámnak nem is lett volna ellene kifogása, de apám ki nem állhatja Londont.

- És a nevelőnőjük? Ő talán otthagyta magukat?

- Sohasem volt nevelőnőnk.

- Nem volt! Hát ez hogyan lehetséges? Öt lányt felnevelni otthon, nevelőnő nélkül! Ilyet még életemben nem hallottam. Micsoda rabszolgaság lehetett az édesanyjuknak, amíg felnevelte magukat!

Elizabeth alig tudta elfojtani mosolyát, mikor biztosította Lady Catherine-t, hogy náluk nem ez volt a helyzet.

- Hát akkor kitől tanultak? Ki viselte gondjukat? Nevelőnő nélkül el lehettek hanyagolva.

- Talán el is voltunk bizonyos családokhoz képest; de aki tanulni akart közülünk, megvolt rá a módja. Mindig buzdítottak bennünket az olvasásra, s a tanárok sem hiányoztak, ha szükség volt rájuk. Aki szívesebben lustálkodott, persze azt is megtehette.

- Igen, éppen erről van szó. A nevelőnő feladata, hogy ezt megakadályozza. Ha ismertem volna az édesanyjukat, a lelkére beszéltem volna, hogy fogadjon nevelőnőt. Nem győzöm ismételni, hogy állandó és rendszeres oktatás nélkül mit sem ér a nevelés, azt pedig csak egy jó nevelőnő adhatja meg. El sem hinné, hány családnak nyújtottam ebben a tekintetben segítséget. Mindig örömömre szolgál, ha egy fiatal teremtést jól elhelyezhetek. Mrs. Jenkinsonnak négy unokahúga kapott pompás állást az én révemen, s épp a minap ajánlottam be egy másik fiatal nőt, akit csak futólag említettek előttem, de a család nagyon meg van vele elégedve. Lady Metcalfe el is jött tegnap - említettem ezt már, Mrs. Collins? -, hogy megköszönje szívességemet. Kijelentette, hogy Miss Pope valóságos kincs. "Lady Catherine - mondta ön egy kincset ajándékozott nekem." A húgai is járnak már társaságba, Miss Bennet?

- Igen, Lady Catherine, mind járnak.

- Mind! Hogyan, mind az öten egyszerre? Nagyon különös! És maga csak a második lány. A fiatalabbak is társaságba járnak, mielőtt az idősebbek férjhez mentek volna? Hiszen a legfiatalabbak még kislányok lehetnek!

- Igen, a legkisebbik tizenhat éves sincs. Ő talán fiatal ahhoz, hogy sokat forogjon társaságban. De véleményem szerint, Lady Catherine, igazságtalanság volna a fiatalabb testvérekkel szemben, ha nem vehetnék ki részüket a társasági életből és a szórakozásból, csak azért, mert az idősebbeknek nincs módjuk vagy kedvük a korai férjhez menéshez. Aki utolsónak született, annak éppen annyi joga van a fiatalság örömeihez, mint az elsőszülöttnek. Hogyan lehet tőlük elvárni, hogy otthon üljenek? Nem hiszem, hogy ez növelné bennük a testvéri szeretetet vagy a finom érzést.

- Szavamra - mondta Lady Catherine -, fiatal leány létére nagyon határozottan fejezi ki a véleményét. Mondja, kérem, hány éves?

- Mivel három felnőtt húgom van - felelte Elizabeth mosolyogva -, ladységed nem kívánhatja tőlem, hogy bevalljam a koromat.

Lady Catherine-t láthatólag elképesztette, hogy nem kapott egyenes választ, s Elizának az a gyanúja támadt, hogy ő az első, aki valaha tréfás hangot mert megütni ilyen méltóságteljes neveletlenséggel szemben.

- Nem hinném, hogy több lenne húszévesnél, nem kell tehát titkolni a korát.

- Még nem vagyok huszonegy éves.

Miután bejöttek a férfiak, és velük megteáztak, felállították a kártyaasztalokat. Lady Catherine, Sir William, Collins és felesége leültek quadrille-t játszani, s mivel Miss de Bourgh a casino mellett döntött, a két leány abban a kitüntetésben részesült, hogy Mrs. Jenkinsonnal együtt részt vehettek a játékban. Az ő asztaluknál elviselhetetlen volt az unalom. Alig hangzott el olyan szó, amely ne a játszmára vonatkozott volna, kivéve mikor Mrs. Jenkinson amiatt aggályoskodott, hogy Miss de Bourghnak melege van vagy fázik, hogy túlságosan erős vagy túlságosan gyenge neki a világítás. A másik asztalnál jóval mozgalmasabb volt az élet. Rendszerint Lady Catherine beszélt - a többiek hibás ütéseire hívta fel a figyelmet, vagy történeteket mesélt önmagáról. Collins buzgón helyeselt őladységének, bármit is mondott, megköszönt minden zsetont, és bocsánatot kért, hogy túl sokat nyer. Sir William nem beszélt sokat - a történeteket és az előkelő neveket raktározta el emlékezetébe.

Amikor Lady Catherine leányával együtt megelégelte a kártyázást, elvitette az asztalokat, felajánlotta a hintót Mrs. Collinsnak, aki azt hálásan elfogadta, és rögtön parancsot adott, hogy fogjanak be. A társaság most körülállta a kandallót, hogy meghallja Lady Catherine-től, milyen idő lesz másnap. Rendelkezéseinek az a bejelentés vetett véget, hogy a hintó előállt, mire Collins terjengős hálálkodó beszéde és Sir William megfelelő számú hajlongása után a vendégek eltávoztak. Alig hajtottak el a kaputól, Collins máris felszólította unokahúgát, mondja el véleményét mindarról, amit Rosingsban látott, s Elizabeth, barátnője kedvéért, kedvezőbben nyilatkozott a valóságnál. De ez a dicséret, noha Elizának erőfeszítésébe került, távolról sem elégítette ki a tiszteletest, aki csakhamar kénytelen volt maga folytatni őladysége magasztalását.

**********

Sir William csak egy hétig maradt Hunsfordban, de ez elég idő volt ahhoz, hogy meggyőződjék, leánya jól van ellátva, s ritkaságszámba menő férjjel és szomszédnővel dicsekedhetik. Amíg Sir William náluk lakott, Collins délelőttönként megkocsikáztatta apósát, és mindent megmutatott neki a környéken. Sir William elutazása után az egész család visszazökkent szokásos életmódjába, s Eliza örömmel állapította meg, hogy unokabátyját most nem látják gyakrabban, mint eddig, mert a reggeli és a vacsora közötti időt Collins nagyrészt azzal töltötte, hogy a kertben dolgozgatott, vagy írt és olvasott, vagy pedig könyvtárszobája ablakából nézegetett ki a ház mellett húzódó útra. A nők viszont a hátsó szobában tartózkodtak. Elizabeth eleinte kissé csodálkozott azon, hogy Charlotte miért nem inkább a nappaliban van velük, mikor az tágasabb szoba, és szebb onnét a kilátás; de csakhamar rájött, hogy barátnőjének alapos oka van erre, mert Collins kétségtelenül kevesebb időt töltött volna a saját szobájában, ha a közös szoba éppen olyan kényelmes és barátságos, mint az övé. Eliza gondolatban megdicsérte Charlotte-ot ezért az elrendezésért.

A szalonból nem nyílt kilátás az útra, s csak Collinstól nyerhettek értesülést, milyen hintók haladnak el arra, főképp pedig hányszor kocsikázik el a ház előtt Miss de Bourgh. Collins sohasem mulasztotta el jelenteni ezt a szinte mindennapos eseményt. Miss de Bourgh elég gyakran megállt a paplaknál, s néhány percig beszélgetett Charlotte-tal, de a legritkább esetben sikerült őt rávenni, hogy kiszálljon.

Alig múlt el nap, hogy Collins ne ment volna át Rosingsba, s ritkán fordult elő, hogy felesége ne tartotta volna szükségesnek elkísérni. Elizabeth nem értette, hogyan áldozhatnak erre annyi időt, amíg eszébe nem jutott, hogy Lady Catherine más egyházközségek felett is rendelkezik. Nagy néha őladysége is megtisztelte Collinsékat látogatásával, s ilyenkor semmi sem kerülte el figyelmét a házban. Kikérdezte őket, mivel foglalkoznak, megnézte munkájukat, s azt tanácsolta, csinálják másképp; kifogásolta a bútorok elrendezését, vagy hanyagságon kapta rajta a szobalányt. Ha elfogadta Charlotte kínálását, ezt is csak azért tette, hogy megállapíthassa: Mrs. Collins túlságosan sok húst vásárol egy ilyen kis családnak.

Elizabeth hamarosan rájött, hogy ez a nagy dáma nem tagja ugyan a megyei békebíróságnak, de az egyházközség területén mégis igen tevékeny bírói szerepet játszik, s a legapróbb ügyekben is beszámoltat magának a tiszteletessel. Ha azt hallotta, hogy a zsellérek közül bárki civakodó hajlamú, elégedetlen vagy földhözragadt szegény, rögtön megjelent a faluban, hogy elsimítsa a viszályt, elnémítsa a parasztokat feddéseivel, s összhangot és bőséget teremtsen.

A rosingsi vacsorameghívás általában hetenként kétszer ismétlődött meg, s leszámítva Sir William távozását, továbbá azt, hogy este csak egy kártyaasztalt állítottak fel, minden ilyen vacsora szakasztott mása volt az elsőnek. Egyéb meghívásban alig volt részük, mivel Collinsék nem tudtak lépést tartani a környékbeli előkelőségek életmódjával. Elizának ez nem is hiányzott, s egészben véve jól telt az ideje. Sok kellemes félórát csevegtek át Charlotte-tal, s az évszakhoz képest oly szép volt az idő, hogy gyakran talált felüdülést a szabadban. Mialatt a többiek Lady Catherine-nél voltak látogatóban, ő kedvenc sétáját rótta az erdőcske mentén, amely a park egyik oldalán húzódott. Egy szép árnyas ösvényt fedezett fel, melyet rajta kívül más nem kedvelt, s itt biztonságban érezte magát Lady Catherine szeme elől.

Ilyen nyugodt mederben gyorsan telt el látogatásának első két hete. Közeledett a húsvét, s az ünnep előtti héten vendégekkel bővült a rosingsi család, ami ilyen kis körben fontos esemény. Elizabeth már röviddel megérkezése után hallotta, hogy néhány hét múlva várják Darcyt, s kevés olyan embert ismert, akit nem látott volna szívesebben, mégis azt gondolta, legalább lesz egy aránylag új arc a rosingsi összejöveteleken; mulatságos lesz majd azt is megfigyelni, hogyan viselkedik Darcy unokahúga iránt, mert ez megmutatja, mennyire reménytelen Miss Bingley mesterkedése. Lady Catherine nyilvánvalóan Darcyt szemelte ki vejéül, mert a legnagyobb örömmel beszélt a jöveteléről, nem győzött elég dicsérően nyilatkozni személyéről, s szinte haragudott, amikor megtudta, hogy Miss Lucas és Elizabeth már gyakran találkoztak vele.

Megérkezéséről hamar tudomást szereztek a paplakban, mert Collins, hogy minél frissebben értesüljön, egész délelőtt a hunsfordi útra néző melléképületek közelében járkált, s amikor a hintó befordult a parkba, a tiszteletes mély meghajlással odaköszönt feléje, és rohant haza a nagy újsággal. Másnap reggel átsietett Rosingsba, hogy tiszteletét tegye. Udvariaskodását Lady Catherine két unokaöccse fogadta, mert Darcy magával hozta Fitzwilliam ezredest, nagybátyjának, Lord N.-nek ifjabbik fiát, s amikor Collins hazament, az egész társaság nagy meglepetésére a két úr is elkísérte. Charlotte a férje szobájából látta őket jönni, mire rögtön beszaladt a másik szobába, közölte a leányokkal, milyen megtiszteltetés vár reájuk, majd hozzátette:

- Ezt az udvarias figyelmet neked köszönhetem, Eliza. Mr. Darcynak soha nem jutott volna eszébe, hogy engem ilyen hamar meglátogasson.

Elizának alig volt ideje, hogy elhárítsa magától ezt a bókot, amikor megszólalt a kapucsengő, s röviddel ezután belépett a szobába a három férfi. Fitzwilliam ezredes jött elsőnek, egy harminc év körüli férfi -csinos nem volt, csak kifogástalanul úri a megjelenése és a modora. Darcy éppen úgy viselkedett, mint annak idején Hertfordshire-ben. Szokásos tartózkodó modorában üdvözölte Mrs. Collinst, s bármilyen érzelmeket táplált is Eliza irányában, látszólag a legnagyobb hidegvérrel köszöntötte. Elizabeth válaszul könnyedén meghajolt, de nem szólt egy szót sem.

Fitzwilliam ezredes a világfi készségével és könnyedségével rögtön elindította a társalgást, s nagyon kellemesen beszélt; de unokafivére csak egy futó megjegyzést tett, Mrs. Collinsnak a házról meg a kertről, aztán egy ideig ült a helyén, és nem szólt senkihez. Végül mégis annyira felébredt benne az udvariasság, hogy érdeklődött Eliza családjának hogyléte felől. Elizabeth a szokásos módon felelt, majd egy pillanatnyi szünet után hozzátette:

- A nővérem három hónapja van Londonban. Nem találkozott véletlenül vele?

Elizabeth jól tudta, hogy nem találkoztak, de látni akarta, elárulja-e Darcy viselkedése, hogy tud arról, ami Bingleyék és Jane között történt. Úgy látta, hogy Darcy kissé zavarban van, mikor azt felelte, hogy egyszer sem volt szerencséje találkozni Miss Bennettel. Tovább nem feszegették a kérdést, s a látogatók hamarosan el is búcsúztak.

**********

Fitzwilliam ezredes modorát mindenki dicsérte a paplakban, s a hölgyek úgy érezték, hogy jelenléte jóval kellemesebbé fogja tenni a rosingsi összejöveteleket. De eltelt néhány nap, és még nem hívták meg őket, mert ha vendégek voltak a kastélyban, Collinsékra nem volt szükség. A megtisztelő figyelemre csak húsvét napján került sor, majdnem egy héttel az urak megérkezése után, akkor is úgy, hogy az istentisztelet után odaszóltak neki, jöjjenek át este Rosingsba. Az ünnep előtti héten alig látták Lady Catherine-t vagy a leányát. Fitzwilliam ezredes közben többször is benézett hozzájuk, de Darcyt csak a templomban látták viszont.

A meghívást természetesen elfogadták, s a kitűzött időben megjelentek Lady Catherine szalonjában, ahol már együtt volt a társaság. Őladysége udvariasan fogadta őket, de látszott rajta, hogy nem örül annyira társaságuknak, mint amikor más vendéget nem kaphat. Unokaöccsei szinte teljesen lefoglalták, és sokkal többet beszélt velük, főleg Darcyval, mint bárki mással a teremben.

Fitzwilliam ezredes azonban szívből megörült nekik, mint mindennek, ami változást jelentett a rosingsi életben; amellett Mrs. Collins csinos barátnője erősen foglalkoztatta a képzeletét. Rögtön melléje ült, s oly kellemesen csevegett Kentről és Hertfordshire-ről, az utazásról és az otthon ülésről, új könyvekről és zenéről, hogy Elizát soha nem szórakoztatta még senki így ebben a szalonban.

Olyan élénken és jókedvűen beszélgettek, hogy Lady Catherine és Darcy figyelmét egyaránt magukra vonták. Darcy szeme csakhamar több ízben kíváncsi tekintettel fordult feléjük, s kis idő múlva őladységét is furdalni kezdte a kíváncsiság; ezt el is árulta azzal, hogy nem átallott közbekiáltani:

- Mit mondasz, Fitzwilliam? Miről beszélsz? Mit mondtál Miss Bennetnek? Hadd halljam én is.

- Zenéről beszélgettünk, néni - mondta Fitzwilliam, amikor már nem tudott kitérni a válasz elől.

- Zenéről! Akkor beszélj, kérlek, hangosabban. Nincs még egy tárgy, amiről ilyen örömest hallanék. Nekem is részt kell vennem a társalgásban, ha zenéről van szó. Azt hiszem, kevesen vannak Angliában, akik nálam jobban élvezik a zenét, vagy több természetes tehetségük van hozzá. Ha tanultam volna, ma nagy művésznő lennék. És Anne is az volna, ha egészsége megengedné, hogy komolyan foglalkozzék zenével. Bizonyos vagyok benne, hogy kitűnően játszana. Mondd, Darcy, hogyan halad Georgiana?

Darcy melegen dicsérte húgát, hogy milyen szépen zongorázik.

- Nagyon örülök, hogy ezt hallom róla - mondta Lady Catherine -, s azt üzenem neki, szorgalmasan gyakoroljon, mert csak úgy viheti sokra.

- Higgye el, néni - felelte Darcy -, neki nincs szüksége tanácsra. Rendszeresen gyakorol.

- Annál jobb. Nem lehet eleget gyakorolni; s ha legközelebb írok neki, lelkére kötöm, hogy semmi esetre ne hanyagolja el. Gyakran mondom a fiatal hölgyeknek, hogy a zenében senki sem lehet kiváló állandó gyakorlás nélkül. Miss Bennetnek is már többször megmondtam, sohasem fog igazán jól játszani, ha nem gyakorol többet. Mrs. Collinsnak nincs ugyan zongorája, de gyakran mondtam neki, szívesen látom, ha mindennap átjön Rosingsba, és Mrs. Jenkinson szobájában zongorázik. Tudod, ott, a kastély másik részében igazán nem zavarna senkit.

Darcyn látszott, hogy kissé szégyenkezik nagynénje neveletlensége miatt, s nem felelt semmit.

Kávé után Fitzwilliam ezredes emlékeztette Elizát ígéretére, hogy játszani fog neki, s Elizabeth azonnal leült a zongorához. Fitzwilliam odahúzott melléje egy széket. Lady Catherine meghallgatta egy dal felét, aztán tovább beszélgetett másik unokaöccsével, amíg Darcy ott nem hagyta, s a maga szokásos, megfontolt módján oda nem lépett a zongorához, úgy állva meg, hogy szemtől szembe láthassa a szép szereplő arcát. Elizabeth mindent megfigyelt, s mihelyt szünetet tarthatott a játékban, pajkos mosollyal fordult Darcy felé.

Дата добавления: 2015-09-30