Büszkeség és balítélet 19 страница

Önmagáról Jane-re, Jane-ről Bingleyre tértek át gondolatai, s most eszébe jutott, hogy Darcy magyarázata ezen a ponton nem látszott kielégítőnek - mire újra elolvasta a levél elejét. A második olvasás egészen más hatást váltott ki belőle. Hogyan is vonhatta kétségbe Darcy, állításait az egyik esetben, mikor a másikban kénytelen hinni neki? Darcy kijelentette, hogy sejtelme sem volt Jane szerelméről - s Elizának vissza kellett emlékeznie, mi volt Charlotte-nak erről mindig a véleménye. Azt sem tagadhatta, hogy Darcy híven írta le Jane-t. Maga is megfigyelte, hogy nővére alig árulja el legforróbb érzéseit, arca és modora állandó nyugalmat sugároz, ami ritkán párosul mély érzékenységgel.

Mikor a levélnek ahhoz a részéhez ért, melyben családjáról esett szó, telve gyötrelmes, de megérdemelt szemrehányásokkal, Eliza szinte a föld alá süllyedt szégyenletében. A vád elevenére tapintott, s nem is tudta jogosultságát tagadni. A körülmények, melyekre Darcy elsősorban hivatkozott - a netherfieldi bál eseményei igazolták első kedvezőtlen véleményét -, a fiatalembert sem érinthették érzékenyebben, mint magát Elizát.

Darcy bókja, mely neki és nővérének szólt, nem kerülte el figyelmét. Jólesett neki, de nem vigasztalhatta meg a lenézésért, amelyet a család többi tagjai magukra vontak. S amikor arra gondolt, hogy Jane csalódását valójában legközelebbi rokonai okozták, s hogy mennyit árt kettőjüknek a család modortalan viselkedése, olyan levertség fogta el, mint még soha életében.

Két óra hosszat kóborolt az erdei úton, ezerfélét gondolva magában - újra meg újra felidézte az eseményeket; fontolgatta a lehetőségeket, s próbált beletörődni, amennyire tőle telt, a váratlan és fontos változásba -, míg végre eszébe jutott, milyen régóta van távol, s a fáradtság is hazatérésre bírta. Azzal a szándékkal lépett be a házba, hogy szokásos jókedvét erőlteti magára, s elfojt minden bánatos gondolatot, amely alkalmatlanná tenné a társalgásra.

Rögtön azzal fogadták, hogy távollétében a két rosingsi úr külön-külön megjelent náluk. Darcy csak néhány percre jött, búcsúzni, de Fitzwilliam ezredes legalább egy órát töltött velük, Elizát várva, és majdnem utánament, hogy megkeresse. Elizabeth úgy tett, mintha sajnálná, hogy elkerülték egymást, de igazában örült. Fitzwilliam ezredes többé már nem érdekelte. Nem tudott másra gondolni, csak a levélre.

**********

A két férfi másnap reggel elutazott Rosingsból. Collins a melléképületek közelében várakozott, hogy búcsúzásul mélyen meghajoljon, s most azzal az örvendetes hírrel tért haza, hogy az urak igen jó színben voltak, és egész jó hangulatban, ahhoz képest, hogy milyen szomorú búcsújelenet játszódott le előző nap Rosingsban. Azután a kastélyba sietett, hogy megvigasztalja Lady Catherine-t és leányát, visszatérve pedig nagy boldogan hozta az üzenetet, hogy őladysége nagyon unatkozik, s ezért szívesen látja mindnyájukat ebédre.

Mikor Elizabeth megpillantotta Lady Catherine-t, rögtön az jutott eszébe, hogy Darcy már menyasszonyaként mutatta volna itt be, ha igent mond. Mosolyognia kellett, mikor arra gondolt, mennyire fel lett volna háborodva őladysége. "Vajon mit mondana? Hogyan viselkednék?" - ilyenféle kérdésekkel szórakozott magában.

Először az került szóba, hogy a rosingsi társaság megfogyatkozott.

- Higgyék el, én rendkívül fájlalom - jelentette ki Lady Catherine. - Nem hiszem, hogy még valaki annyira fájlalná a jó barátok távozását, mint én. De ezt a két fiatalembert különösen kedvelem, s tudom, hogy ők is nagyon szeretnek engem. Milyen nehezen búcsúztak el! De ez mindig így van. A kedves, jó ezredes elég jól tartotta magát, egészen az utolsó pillanatig, de Darcy nagyon is szívére vette a válást, talán még jobban, mint tavaly. Látom rajta, hogy egyre otthonosabban érzi magát Rosingsban.

Collins itt ügyesen elhelyezett egy bókot és egy célzást, s jutalmul nyájas mosolyt kapott az anyáról és leányától.

Ebéd után Lady Catherine megjegyezte, hogy Miss Bennet rosszkedvűnek látszik, s rögtön meg is adta a magyarázatot. Bizonyára nem szívesen megy haza ilyen hamar, s ezért hozzátette:

- De ha így áll a dolog, írjon édesanyjának, hogy egy kicsit tovább maradhasson. Meg vagyok róla győződve, Mrs. Collins is nagyon fog örülni a társaságának.

- Hálásan köszönöm ladységednek a szíves meghívást - felelte Elizabeth -, de nem áll módomban elfogadni. Jövő szombatra Londonban kell lennem.

- De akkor mindössze hat hetet tölt itt, én pedig arra számítottam, hogy két hónapig marad - meg is mondtam Mrs. Collinsnak, még a jövetele előtt. Nincs semmi oka, hogy ennyire siessen. Mrs. Bennet könnyen meglesz maga nélkül még két hétig.

- De az apámnak már hiányzom. A múlt héten írt, és sürgette hazatérésemet.

- Az apja is meglehet maga nélkül, ha az édesanyja nélkülözni tudja. A lányok sohasem számítanak sokat az apjuk szemében. Ha pedig még egy hónapig maradnak, egyiküket elvihetem egészen Londonig, mert június elején odautazom egy hétre. A komornám szívesen felül a bakra, s így bőven lesz hely egyiküknek, sőt, ha hűvös lenne az idő, akár mindkettőjüket is magammal vihetem, hiszen egyikük sem kövér.

- Lady Catherine, ön csupa kedvesség, de nekünk meg kell maradni eredeti tervünk mellett. Őladysége végre megnyugodott.

- Mrs. Collins, feltétlenül adjon melléjük kísérőt. Tudja rólam, hogy mindig kereken megmondom a véleményemet: nem állhatom, ha két fiatal nő egyedül utazik postakocsin. Nagyon helytelen dolog. Úgy intézze a dolgot, hogy valaki velük menjen. Semmit nem utálok úgy a világon, mint az ilyesmit. A fiatal leányokat mindig kellőképpen kísérni és gardírozni kell, aszerint, hogy milyen a társadalmi helyzetük. Mikor múlt nyáron Georgiana unokahúgom Ramsgate-be ment, én ragaszkodtam hozzá, hogy két inas kísérje. Miss Darcy, aki a pemberleyi Mr. Darcy és Lady Anne leánya, másképp nem is jelenhetett volna meg illő módon. Az ilyesmire rendkívül sokat adok. Küldje el Johnt a hölgyekkel, Mrs. Collins. Örülök, hogy még idejében eszembe jutott, mert magára vetne rossz fényt, ha egyedül hagyná őket utazni.

- A nagybátyám elküldi értünk az inasát.

- Ó! A nagybátyja! Szóval inast tart? Örülök, hogy van valakije, aki erre gondol. És hol váltanak lovakat? Persze Bromleyban. Hivatkozzék csak rám a Harang fogadóban, akkor figyelmesebben szolgálják ki.

Lady Catherine még sok mindent kérdezett az utazásról, s mivel nem mindig ő maga felelt saját kérdéseire, Elizának figyelnie kellett - nem is bánta, mert úgy tele volt a feje, hogy különben azt sem tudta volna, hol van. A töprengés a magányos órákra való, s amikor Elizabeth magára maradt, gondolataiban talált igazi megkönnyebbülést. Egy napja sem múlt el magányos séta nélkül, amikor átadhatta magát a kellemetlen emlékek örömének.

Darcy levelét csakhamar szinte betéve tudta. Gondosan tanulmányozta minden mondatát, s különböző időkben más-más érzésekkel gondolt a levél írójára. Ha a levél hangneme jutott eszébe, még mindig felháborodás fogta el; de ha elgondolta, milyen igazságtalanul ítélte el és korholta Darcyt, önmaga ellen fordult a haragja, a fiatalembert pedig sajnálni kezdte érzelmi csalódásáért. Darcy vonzalma hálát ébresztett benne, jelleme tiszteletet - de rokonszenvezni nem tudott vele, egy pillanatra sem bánta meg, hogy visszautasította, és semmi kedvet sem érzett ahhoz, hogy valaha is találkozzanak. Saját régebbi viselkedése állandó forrása volt a bosszúságnak és megbánásnak, családjának szerencsétlen hibái pedig még jobban elszomorították. Az orvoslásra nem volt semmi remény. Apja csak gúnyolódott e hibákon, de sohasem próbálta megfékezni legfiatalabb leányainak zabolátlan könnyelműségét, anyja viszont észre sem vette a bajt, hiszen az ő modorában is annyi volt a kivetnivaló. Elizabeth nővérével együtt gyakran iparkodott gátat vetni Kitty és Lydia meggondolatlanságának, de amíg húgai számíthattak anyjuk elnézésére, hogyan lehetett remélni, hogy észre térjenek? Kitty, ez a gyönge egyéniségű, ingerlékeny leány teljesen Lydia befolyása alá került, és mindig megsértődött, ha figyelmeztették; Lydia pedig önfejű volt és könnyelmű, s rá sem hederített nővéreire. Tudatlanok, lusták és hiúk. Amíg egy tiszt marad Merytonban, vele fognak kacérkodni, s amíg Longbournból át lehet sétálni Merytonba, ez lesz a mindennapi sétájuk.

Jane miatti aggodalma szintén erősen foglalkoztatta Elizát. Darcy magyarázata után megint a legjobb véleménye volt Bingleyről, s most még jobban érezte, mit veszített nővére. Bebizonyosodott, hogy Bingley őszintén szereti Jane-t, hogy eljárását nem érheti semmi vád - legfeljebb azt lehet neki felróni, hogy vakon bízott barátjában. Milyen fájdalmas az a tudat, hogy egy ilyen házasságtól, mely minden tekintetben kívánatos, annyi előnyt ígér, annyi boldogsággal kecsegtet, Jane-t családjának ostoba és ildomtalan viselkedése fosztotta meg!

E kínzó gondolatokhoz járult az is, hogy felismerte Wickham igazi jellemét - s nem csodálkozhatunk, ha Elizabeth régebben töretlen jó kedélye most annyira megrendült, hogy alig bírta a vidámságnak némi látszatát is megőrizni.

Az utolsó héten éppoly gyakran látogattak el Rosingsba, mint hunsfordi tartózkodásuk elején. A legutolsó estét is ott töltötték, s őladysége ismét aprólékosan kérdezősködött utazásuk iránt, tanácsokat adott, hogyan kell csomagolni, s oly erőszakosan fejtette ki a női ruhák összehajtásának egyetlen helyes módját, hogy hazatérésük után Maria jobbnak látta, ha újból elvégzi egész délelőtti munkáját, és elölről kezdi a csomagolást.

A búcsúzásnál Lady Catherine nagyon leereszkedően kívánt kellemes utazást a leányoknak, s meghívta őket, hogy jövőre ismét jöjjenek Hunsfordba, Miss de Bourgh pedig annyi nyájasságot erőltetett magára, hogy meghajolt, és mindkettőjüknek kezet nyújtott.

Szombat reggel Elizabeth és Collins néhány perccel a többiek előtt jöttek le a reggelihez, s a tiszteletes felhasználta az alkalmat néhány udvarias búcsúszóra, melyet a világ minden kincséért sem mulasztott volna el.

- Nem tudom, Miss Elizabeth - mondta -, vajon Mrs. Collins kifejezésre juttatta-e már, mennyire megtisztelőnek tekinti a kegyed látogatását, de bizonyos vagyok benne, hogy elutazása előtt illő köszönetben fogja részesíteni. Biztosíthatom, hogy társaságát rendkívül nagyra értékeltük. Tudatában vagyunk, hogy szerény hajlékunk vajmi kevés vonzóerőt gyakorolhat bárkire. Egyszerű életmódunk, apró szobáink, kisszámú személyzetünk, elzárkózásunk a világtól felette unalmassá teheti Hunsfordot oly fiatal hölgy szemében, mint kegyed; de remélem, látja rajtunk, hogy hálásak vagyunk leereszkedéséért, s megtettünk minden tőlünk telhetőt, nehogy kellemetlenül töltse nálunk idejét.

Elizabeth meleg szavakkal mondott köszönetet, és biztosította a tiszteletest, hogy boldogan telt az ideje. Nagyon élvezte a hatheti vendéglátást, azért pedig, hogy együtt lehetett Charlotte-tal és annyi kedves figyelemben részesült, csak ő lehet hálás. Collinsnak jólesett az elismerés, s még sugárzóbb ünnepélyességgel folytatta:

- Nagy örömömre szolgál, hogy nem érezte magát rosszul nálunk. Nyugodtan állíthatom, hogy mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt; s minthogy szerencsére módunkban állt kegyedet bevezetni a legelőkelőbb társaságba, s rosingsi kapcsolataink gyakran tették változatossá szerény családi körünket, talán azzal a reménnyel kecsegtethetjük magunkat, hogy hunsfordi látogatását nem kísérte teljes unalom. Viszonyunk Lady Catherine családjához valóban olyan kivételes előny és áldás, amilyennel kevés ember dicsekedhetik. Kegyed is láthatta, hogyan bánnak ott velünk. Láthatta, hogy állandóan elhalmoznak meghívásokkal. Túlzás nélkül állíthatom, hogy e szerény paplak minden hátránya ellenére egyetlen vendégét sem tekintem sajnálatra méltónak, amíg velünk együtt bejáratos Rosingsba.

Szavak ki nem fejezhették a tiszteletes emelkedett érzéseit. Felkelt, és ide-oda járkált a szobában, mialatt Elizabeth néhány rövid mondatban próbálta összeegyeztetni az udvariasságot az igazmondással.

- Kedves unokahúgom, kegyed nagyon kedvező véleményt vihet magával rólunk Hertfordshire-be. Én legalább azzal hízelgek magamnak, hogy erre minden oka megvan. Mindennap tapasztalhatta, milyen figyelmes Lady Catherine feleségem irányában, s mindent összevetve, talán nem fogja úgy találni, hogy barátnője rosszul ment... de erről a kérdésről jobb hallgatnom. Még csak annyit legyen szabad kijelentenem, kedves Miss Elizabeth, hogy a magam részéről tiszta szívből hasonló boldogságot kívánok kegyednek a házasságban. Bennem és az én drága Charlotte-omban egy szív és egy lélek lakozik. Jellemünk és gondolkozásunk minden tekintetben egészen rendkívüli hasonlóságot mutat. Úgy látszik, egymásnak vagyunk teremtve.

Elizabeth nyugodtan mondhatta, hogy az ilyen frigy nagy boldogság, s hasonló őszinteséggel tehette hozzá, hogy ő maga is látja a tiszteletes kényelmes családi életének örömeit, s ez megelégedéssel tölti el. De azért nem bánta, hogy az örömök részletezése félbemaradt, mert belépett a hölgy, a tiszteletes minden örömének forrása. Szegény Charlotte! Hát nem szomorú, hogy ilyen társaságban kell őt hagyni? De ő maga választott, nyitott szemmel; s bár látszott rajta, hogy sajnálja vendégei távozását, szánalomra nem tartott igényt. Az otthon és a háztartás, a hívek és a baromfiudvar, és minden, ami ezekkel kapcsolatos, még nem veszítette el varázsát.

Végre megjött a postakocsi, rászíjazták a bőröndöket, belül elhelyezték a csomagokat, s a kocsis jelentette, hogy indulhatnak. A barátnők érzékeny búcsúja után Collins a kocsihoz kísérte Elizát, s miközben végigmentek a kerten, kérte, adja át legszívélyesebb üdvözletét az egész családnak, újból megköszönte, hogy olyan szívesen fogadták Longbournban múlt télen, és ismeretlenül is tiszteltette Mr. Gardinert és a feleségét. Aztán besegítette a kocsiba Elizát, Maria is beszállt, és éppen be akarták csukni az ajtót, amikor Collins némi megrökönyödéssel emlékeztette őket, hogy elfelejtettek üzenetet hagyni a rosingsi hölgyek számára.

- De természetesen az a kívánságuk - tette hozzá -, hogy alázatos tiszteletükről biztosítsam őket, és fejezzem ki hálás köszönetüket a sok jóért, amiben részesültek.

Elizának nem volt ez ellen kifogása, mire a tiszteletes jelt adott, hogy csukják be az ajtót, s a kocsi elhajtott.

- Te jó isten - kiáltott fel Maria pár percnyi hallgatás után úgy érzem, mintha csak egy-két napja érkeztünk volna ide! Pedig mi minden történt!

- Bizony sok minden - felelte útitársnője, és felsóhajtott.

- Kilencszer vacsoráztunk Rosingsban, kétszer pedig teára voltunk hivatalosak. Mennyit kell majd mesélnem!

"S nekem mennyit kell eltitkolnom" - tette hozzá Elizabeth magában.

Az utazás minden izgalom nélkül folyt le, útközben nem sokat beszélgettek. Négy óra sem telt el az indulás óta, s már megérkeztek Mr. Gardiner házába, ahol néhány napig szándékoztak maradni.

Jane jó színben volt, de Elizabeth nem nagyon tanulmányozhatta nővére kedélyállapotát, mert nagynénjük jóvoltából a legkülönbözőbb szórakozásokban kellett részt venniök. De úgyis Jane-nel együtt készült hazamenni, Longbournban pedig bőven lesz alkalma, hogy megfigyelhesse.

Mégis alig bírta megállni, hogy még Longbourn előtt ne közölje nővérével, hogy Darcy megkérte a kezét. Oly titok birtokában lenni, amely elképesztené Jane-t, s amellett hízelgő saját hiúságának, melyet még most sem beszélhetett ki magából teljesen - olyan kísértés volt ez a vallomásra, hogy csak azért bírta legyőzni, mert még nem határozott, mennyit mondhat el a történtekből, s mert félt, ha egyszer erre a tárgyra tér, Jane firtatására Bingleyről is elárul valamit, és ezzel csak újabb szomorúságot okozna nővérének.

**********

Május második hetében történt, hogy a három fiatal hölgy együtt elindult a Gracechurch Streetről a hertfordshire-i N. város felé. Amint a vendégfogadó felé közeledtek, ahol a megbeszélés szerint édesapjuk kocsijának kellett várni rájuk, tüstént megállapították, hogy a kocsis pontosan megérkezett, mert az emeleten Kitty és Lydia dugták ki a fejüket az ebédlőablakon. A két leány már több mint egy órája volt a fogadóban, s közben azzal szórakoztak, hogy benéztek a szemközti kalaposboltba, figyelték az őrt álló silbakot, s ecettel és olajjal ízesítették az uborkasalátát.

Miután üdvözölték nővéreiket, diadalmasan mutattak rá az asztalra, melyen a vidéki fogadó éléskamrájának szokásos hideg húsételei díszelegtek, s ujjongva kiáltották: - Hát nem remek? Nem kellemes meglepetés?

- És ti lesztek a vendégeink - tette hozzá Lydia de a pénzt nektek kell kölcsönadni, mert a miénket mind elköltöttük az üzletben. - Aztán megmutatta a vásárolt holmikat: - Nézzétek csak: most vettem ezt a kalapot. Nem mondhatnám, hogy valami szép, de gondoltam, miért ne vegyem meg? Mihelyt hazaérek, rögtön szétszedem, s majd meglátom, tudok-e belőle jobbat csinálni.

S mikor a nővérei leszólták a kalapot, hogy milyen csúnya, Lydia teljes lelki nyugalommal tette hozzá:

- Ó! De volt a boltban még kettő-három sokkal csúnyább. Veszek majd hozzá valami szebb színű selymet, újra beszegem, úgy majd megjárja. Különben nem számít sokat, mit fogunk hordani ezen a nyáron, hiszen az ezred úgysem lesz Merytonban. Két hét múlva indulnak.

- Igazán elmennek? - kiáltott fel Elizabeth szívbeli örömmel.

- Brighton mellett fognak táborozni. Jaj de szeretném, ha a papa mindnyájunkat odavinne a nyárra! Olyan nagyszerű eszme, és úgyszólván nem kerülne semmibe. A mamának is ez az egyetlen vágya! Gondolj csak arra, milyen szörnyű nyarunk lenne különben!

"Igen - gondolta magában Elizabeth -, valóban nagyszerű eszme, el is intézne minket alaposan. Te jó ég! Brighton meg egy egész tábor katona - éppen ez hiányzik nekünk! Elég galibát okozott már az az egy nyomorúságos nemzetőrregiment és havonként a tiszti bál Merytonban."

- Most pedig valami érdekes hírrel jövök - mondta Lydia, amikor asztalhoz ültek. - Találjátok ki, mi az. Pompás hír, nagyszerű hír, és olyan emberről szól, akit mindnyájan szeretünk.

Jane és Elizabeth egymásra néztek, s szóltak a pincérnek, hogy nincs rá szükségük. Lydia nevetve folytatta:

- Hiába, ti mindig ilyen szertartásosak és finomkodók vagytok. Persze, a pincérnek nem szabad hallani -de törődik is ő ezzel! Higgyétek el, szokott ő cifrábbakat is hallani, mint amit most elmondok. De micsoda förtelmes alak! Örülök, hogy elment. Ki látott ilyet? Szinte földig ér az álla. Nos, halljátok a híreimet: a kedves Wickhamről van szó - ugye, ez nem való a pincér fülének? Nincs semmi veszély, Wickham nem veszi el Miss Kinget. No, mit szólsz hozzá? Miss King elutazott a nagybátyjához, Liverpoolba, ott is marad. Wickham megmenekült.

- És Mary King is megmenekült! - tette hozzá Elizabeth. - Megmenekült egy meggondolatlan, előnytelen házasságtól.

- Nagy szamár volt, hogy elment, ha szereti Wickhamet.

- De remélem, egyik részről sem erős a vonzalom - mondta Jane.

- Wickham részéről semmi esetre sem. Kezeskedem arról, hogy soha-soha egy fikarcnyit sem törődött vele. Ki is törődnék egy ilyen undok, szeplős kis vakarccsal?

Elizabeth megdöbbenve eszmélt rá, hogy ő ugyan képtelen ilyen durva kifejezést használni, de ez a durva érzés alig különbözött attól, amit régebben maga is lelkében táplált, és őszinteségnek képzelt.

Mihelyt befejezték az étkezést, s az idősebb nővérek fizettek, odarendelték a kocsit, és némi rendezgetés után az egész társaság, az összes bőrönddel, kézimunkakosarakkal, csomagokkal, valamint Kitty és Lydia felesleges új beszerzéseivel együtt, nagy nehezen elhelyezkedett benne.

Дата добавления: 2015-09-30