Студопедия
Случайная страница | ТОМ-1 | ТОМ-2 | ТОМ-3
АрхитектураБиологияГеографияДругоеИностранные языки
ИнформатикаИсторияКультураЛитератураМатематика
МедицинаМеханикаОбразованиеОхрана трудаПедагогика
ПолитикаПравоПрограммированиеПсихологияРелигия
СоциологияСпортСтроительствоФизикаФилософия
ФинансыХимияЭкологияЭкономикаЭлектроника

Büszkeség és balítélet 24 страница



- Mondja, kérem, Miss Eliza, hát igaz, hogy a nemzetőrezredet elhelyezték Merytonból? Képzelem, milyen veszteség ez a kegyed családjának!

Darcy jelenlétében nem merte kiejteni Wickham nevét, de Elizabeth tüstént érezte, hogy Miss Bingley elsősorban őrá céloz. A Wickhammel kapcsolatos emlékek egy pillanatra zavarba hozták, de nyugalmat erőltetett magára, hogy elháríthassa a rosszindulatú támadást, s rögtön felelt a kérdésre, eléggé elfogulatlan hangon. Beszéd közben önkéntelenül Darcyékra pillantott, s látta, hogy a fiatalember kipirult arccal, komolyan nézi őt, húga viszont zavarában fel sem meri emelni a szemét. Ha Miss Bingley tudta volna, milyen fájdalmat okoz szeretett barátnőjének, semmi esetre sem kockáztatja meg ezt a célzást; ő csak Elizát akarta kihozni a sodrából, olyan férfit juttatva eszébe, akiről azt hitte, hogy tetszik a leánynak

- bízott benne, hogy Elizabeth elárulja érzelmeit, s ez talán árt neki Darcy szemében -, Darcy talán visszaemlékezik arra az ostoba és nevetséges viselkedésre is, amelyre a merytoni ezred a Bennet család egyes tagjait késztette. Miss Darcy tervezett szökéséről Miss Bingley soha egy szót sem hallott. Ezt a titkot lehetőleg senkinek nem árulták el, Elizát kivéve; s Darcy különösen vigyázott, hogy a Bingley család semmit meg ne tudjon róla, mert élt benne az óhaj, amelyet Elizabeth már régen megsejtett, hogy húga idővel Bingleyhez menjen nőül. Darcynak kétségtelenül volt ilyen terve, s bár magának se vallotta be, hogy ez is közrejátszott, amikor Bingleyt el akarta szakítani Jane-től, mégis eggyel több ok lehetett, hogy oly buzgón szívén viselje barátja boldogságát.

Elizabeth nyugodt viselkedése csakhamar lecsillapította Darcy indulatát, s mivel Miss Bingley, csalódva és bosszúsan, nem mert tovább célozgatni Wickhamre, Georgiana egy idő múlva szintén magához tért, bár nem annyira, hogy ezentúl egy szót is szóljon. Kerülte bátyja tekintetét, noha Darcy már alig gondolt Georgiana szerepére az egész ügyben, s így ez az eset, amellyel Miss Bingley el akarta terelni Darcy gondolatait Elizáról, csak arra volt jó, hogy még többet és még szívesebben gondoljon reá.

Az előbb említett kérdés és felelet után a látogatás már nem tartott sokáig; s mialatt Darcy a kocsihoz kísérte a vendégeket, Miss Bingley úgy könnyített érzésein, hogy Elizabeth személyét, viselkedését és ruháját szapulta. De Georgiana nem vett részt ebben. Ha bátyja dicsért valakit, ez elegendő volt, hogy ő is megszeresse. Az ő bátyja nem tévedhet, s Darcy olyan dicsérően beszélt neki Elizáról, hogy Georgiana nem is tarthatta másnak, csak bájosnak és elragadónak. Amikor Darcy visszatért a szalonba, Miss Bingley nem állhatta meg, hogy legalább részben ne ismételje el előtte, amit már a húgának elmondott.

- Ugye, Mr. Darcy, milyen rettenetesen nézett ki Eliza Bennet ma délelőtt? - kiáltott fel. - Még életemben nem láttam, hogy valaki így megváltozzék, mint ő a tél óta. Milyen barna és durva lett az arca! Louisa meg én megállapítottuk, hogy rá sem ismertünk volna.



Bármilyen rosszuleshetett Darcynak ez a kitörés, mindössze hidegen annyit válaszolt, hogy ő nem vett észre rajta egyebet, mint hogy Miss Bennet kissé lebarnult - ez pedig nem csoda a nyári utazásnál.

- A magam részéről be kell vallanom - folytatta Miss Bingley -, hogy én soha semmi szépet nem láttam rajta. Az arca túl keskeny, az arcbőrén nincs semmi üdeség, a vonásai egyáltalán nem szabályosak. Az orra jelentéktelen, nincs rajta semmi kifejező. A fogai tűrhetőek, de ilyet mindennap lát az ember; ami pedig a szemét illeti, melyet néha dicsérni szoktak, én nem látok benne semmi rendkívülit. Éles, fürkésző nézése van, s ez nem tetszik nekem; az egész fellépésében van valami elviselhetetlen, öntelt vonás, ami nem vall előkelőségre.

Miss Bingley tudta, hogy Darcy bámulója Elizának, s ez nem volt a legjobb módja, hogy önmagát kedvessé tegye előtte. De a harag rossz tanácsadó, s amikor végre sikerült Darcyt kissé felingerelnie, elérte, amit akart. A fiatalember azonban csökönyösen hallgatott, s mivel Miss Bingley szóra akarta bírni, így folytatta:

- Emlékszem, mikor megismerkedtünk vele Hertfordshire-ben, mindnyájan elcsodálkoztunk, hogy elismert szépség hírében áll. Pontosan emlékszem az ön szavaira, aznap este, amikor nálunk vacsoráztak Netherfieldben: "Szépség! Ilyen jogon az anyja meg szellemes asszony!" De úgy látszik, azóta megszépült az ön szemében - azt hiszem, volt idő, amikor elég csinosnak tartotta.

- Igen - felelte Darcy, aki már nem bírta tovább türtőztetni magát -, azt akkor mondtam, amikor megismerkedtem vele, de most már hónapok óta az egyik legszebb nőnek tartom, akivel valaha találkoztam.

Ezzel faképnél hagyta, s Miss Bingley magában örülhetett, hogy olyan kijelentésre késztette Darcyt, amely csak neki okozott fájdalmat.

Az úton hazafelé Mrs. Gardiner és Elizabeth mindenről beszélgettek, ami a látogatás folyamán történt, csak éppen arról nem, ami legjobban érdekelte mindkettőjüket. Megvitatták minden egyes személy külsejét és viselkedését, kivéve azét, aki legjobban lekötötte figyelmüket. Beszéltek a húgáról, az ismerőseiről, a kastélyról, a felszolgált gyümölcsről, mindenről, csak őróla nem. Pedig Elizabeth nagyon szerette volna tudni, hogyan vélekedik róla a nagynénje, Mrs. Gardiner meg szerfelett örült volna, ha unokahúga szóba hozza a tárgyat.

 

 

**********

Elizabeth nagyon csalódott, hogy Lambtonba érkezésükkor nem várta ott Jane levele. Ez a csalódása minden délelőtt megújult, de a harmadik napon már nem elégedetlenkedett, és nővérének is megbocsátott, mert egyszerre két levél jött tőle; az egyikre rá volt írva, hogy előbb tévedésből máshová küldték. Ezen nem is csodálkozott, mert Jane szokatlanul kusza írással címezte meg a levelet.

Éppen sétára készülődtek, amikor a levelek megérkeztek. Nagybátyja és nénje kettesben indultak el, hogy Elizabeth nyugodtan élvezhesse az otthoni híreket. Először az eltévedt levelet bontotta fel; öt nappal ezelőtt kelt. Az elején Jane beszámolt kis összejöveteleikről és szórakozásaikról, mindazokról az eseményekről, amelyek a vidéki életben előfordulnak; de a levél második része, amelyet Jane egy nappal később írt, nyilvánvaló izgalomban, fontosabb hírt közölt. Ez a rész így hangzott:

Drága Lizzy, amióta a fentieket írtam, valami nagyon váratlan és komoly dolog történt; de nem akarlak megijeszteni - légy nyugodt, mindnyájan jól vagyunk. Amit mondani akarok, szegény Lydiára vonatkozik. Tegnap éjjel tizenkettőkor, éppen mikor aludni tértünk, küldönc jött Forster ezredestől. A levélben arról értesítettek bennünket, hogy Lydia Skóciába szökött az egyik tiszttel - de minek is kerteljek: Wickhammel! Képzeld, mennyire meg voltunk lepve. De úgy látszik, Kittyt nem érte váratlanul a hír: Nagyon, nagyon sajnálom. Milyen meggondolatlan házasság mindkét részről! De én a legjobbat remélem, s azt, hogy Wickham jellemét félreismertük. Elhiszem róla, hogy könnyelmű és meggondolatlan, de a lépése (és ennek örülnünk kell) nem vall romlott szívre. Mindenesetre nem érdekből nősül, mert tudnia kell, hogy édesapánk nem adhat hozományt. Szegény mama roppant bánkódik, apám jobban viseli a csapást. Hálát adok az égnek, hogy nem közöltük velük, ami rosszat Wickhamről hallottunk - nekünk is el kell felejtenünk. Úgy sejtik, hogy szombat éjjel tizenkettő körül indulhattak, de csak tegnap reggel nyolckor vették észre eltűnésüket. Az ezredes rögtön elküldte hozzánk az emberét. Drága Lizzym, ha arra gondolok, hogy Lydiáék alig tíz mérföldre robogtak el mellettünk! Forster ezredes kilátásba helyezte, hogy hamarosan idejön. Lydia néhány sort hagyott hátra a feleségének, s tudatta őt szándékukról. Be kell fejeznem a levelet, mert nem hagyhatom sokáig egyedül szegény anyánkat. Attól félek, el sem tudod olvasni a levelemet - magam is alig tudom, mit írtam.

Elizabeth időt sem hagyott magának a gondolkodásra, bármilyen zavarosak voltak az érzései; amint végzett a levéllel, rögtön a másik után kapott, türelmetlen izgalommal bontotta fel, s a következőket olvasta (a második levél egy nappal később kelt, mint az elsőnek a vége):

Drága húgocskám, eddig már bizonyára megkaptad sietve írt levelemet; remélem, hogy ez érthetőbb lesz. Most ugyan több időm van, de a fejem nagyon kábult, s nem ígérem, hogy összefüggően tudok írni. Édes Lizzym, nem is tudom, hogyan írjam meg - rossz híreim vannak, és nem várhatok velük. Akármilyen esztelen volna Wickham és szegény Lydiánk házassága, most már afelől szeretnénk nyugodtak lenni, hogy az esküvő megtörtént, mert joggal kell attól tartani, hogy nem is mentek Skóciába. Forster ezredes tegnap megérkezett; előző nap indult el Brightonból, néhány órával a küldönc után. Lydia azt írta ugyan Mrs. Forsternek rövid levelében, hogy Gretna Greenbe mennek, Denny azonban tegnap elejtett valami célzást, hogy szerinte W.-nek esze ágában sem volt odamenni, vagy feleségül venni Lydiát. Az ezredesnek fülébe jutott ez a megjegyzés, mire megijedt, és elindult B.-ből, hogy nyomon kövesse őket. Ez sikerült is Claphamig, de tovább nem - ott ugyanis kiszálltak az epsomi postakacsiból, és bérkocsit fogadtak. Ezután csak annyit sikerült megtudni, hogy látták őket a londoni országúton. Nem tudom, mire véljem a dolgot. Miután Londonnak ezen az oldalán mindent felkutatott, F. ezredes továbbjött Hertfordshire-be, gondosan érdeklődött utánuk minden útsorompónál, a barneti és hatfieldi fogadókban, de eredménytelenül - ilyen utasokat nem láttak arra. A legmélyebb együttérzéssel sietett hozzánk Longbournba, és olyan módon közölte velünk aggodalmait, hogy igazán becsületére vált jó szívének. Őszintén sajnálom őt és feleségét, de őket nem érheti semmi vád.

Mindnyájan le vagyunk sújtva, drága Lizzym. Mama és édesapánk a legrosszabbtól félnek, de én nem hiszem, hogy Wickham ennyire gonosz. Sok olyan körülmény van, ami miatt talán inkább Londonban esküsznek meg, titokban, és nem ragaszkodnak eredeti tervükhöz. S még ha W.-nek tisztességtelen szándéka volna is (s ez nem valószínű) egy jó családból származó leány ellen, amilyen Lydia, feltételezhető-e, hogy húgunk meg feledkezzék mindenről?

Sajnos, én úgy látom, hogy F. ezredes nem nagyon bízik a házasságban. A fejét csóválta, mikor látta rajtam, hogy reménykedem, s azt mondta, attól fél, hogy W.-ben nem lehet megbízni. Szegény mama komolyan beteg, és ki sem mozdul a szobájából. Jobb lenne, ha összeszedné magát, de ez nem várható tőle. Ami édesapánkat illeti, soha életemben nem láttam még így letörve. Szegény Kittyre mindenki haragszik, mert eltitkolta vonzalmukat, pedig ezen nem lehet csodálkozni, hiszen titoktartást fogadott.

Igazán örülök, édes Lizzym, hogy legalább te megmenekültél néhány fájdalmas jelenettől; de most, hogy túl vagyunk az első ijedelmen, be kell vallanom, hogy alig várlak már haza. De nem vagyok olyan önző, hogy sürgesselek, ha ez alkalmatlan. Isten veled.

Megint tollat fogok, mert meg kell másítanom előbbi szavaimat - a körülmények úgy fejlődtek, hogy mindnyájatokat a legkomolyabban kell kérnem, jöjjetek mielőbb. Jól ismerem drága nagybácsimat és nénimet, ezért nem riadok vissza a sürgetéstől, bár a bácsit még egyébre is meg akarom kérni. Édesapám haladéktalanul Londonba utazik Forster ezredessel, hogy felkutassa Lydiát. Hogy mi a szándéka, arról semmi bizonyosat nem tudok, de feldúlt lelkiállapotban aligha tud úgy intézkedni, ahogy legjobb és legcélszerűbb volna - Forster ezredesnek pedig holnap este vissza kell térnie Brightonba. Ilyen nehéz helyzetben nagybácsim tanácsa és segítsége mindennel felérne a világon. Ő rögtön meg fogja érteni érzéseimet, s én számítok az ő jóságára.

- Ó, hol, hol van a bácsim? - kiáltotta Elizabeth, felugorva székéről, mihelyt elolvasta a levelet. Utána akart rohanni, nehogy egy pillanatnyi időt is vesztegessen; de mikor az ajtóhoz ért, az inas tárta azt fel, és Darcy jelent meg az ajtóban. Darcy megdöbbenve látta a leány sápadt arcát és izgatott viselkedését, de mielőtt még szóhoz juthatott volna, Elizabeth, akinek lelkében minden eltörpült húga szerencsétlensége mellett, hevesen felkiáltott: - Bocsásson meg, de itt kell hagynom. Rögtön meg kell keresnem Mr. Gardinert, a dolog nem tűr halasztást. Egy pillanatot sem veszíthetek.

- Jóságos isten! Mi a baj? - kiáltotta Darcy, inkább az érzésnek, mint az udvariasságnak engedelmeskedve; majd észbe kapott, és így folytatta: - Egy percig sem akarom tartóztatni, de engedje meg, hogy én vagy az inas keresse meg Mr. és Mrs. Gardinert. Kegyed nincs elég jól, így nem mehet utánuk.

Elizabeth tétovázott, de megremegett a térde, s maga is érezte, milyen hiábavaló próbálkozás lenne utánuk szaladni. Visszahívta hát az inast, és lelkére kötötte, kifulladt és szinte érthetetlen hangon, hogy azonnal kutassa fel és hozza magával urát és asszonyát.

Mikor az inas elment, Elizabeth leült, mert nem bírt megállni a lábán, s olyan siralmas állapotban volt, hogy Darcy nem hagyhatta magára, hanem szíves és részvevő hangon szólt hozzá:

- Hadd hívjam be a szobalányt! Nem szeretne inni valamit, amitől kissé rendbe jönne? Ne hozzak egy pohár bort? Látom, nagyon rosszul van.

- Nem, köszönöm - felelte Elizabeth, igyekezve összeszedni magát. - Nincs nekem semmi bajom, egészen jól vagyok, csak egy szörnyű hír döbbentett meg, amit az imént kaptam Longbournból.

Könnyekbe tört ki, mikor a csapásra célzott, s néhány percig meg sem tudott szólalni. Darcy kínos bizonytalanságában csak néhány szót mormolt, hogy mennyire sajnálja, aztán néma részvéttel nézte a leányt.

Végre Elizabeth megint beszélni kezdett:

- Most jött meg Jane levele a szörnyű hírrel - hiába titkolnánk bárki elől. Legifjabb húgom szakított egész családjával... megszökött... kiszolgáltatta magát... Wickhamnek. Együtt szöktek meg Brightonból. Ön jól ismeri Wickhamet... többet nem is kell mondanom. Lydiának nincs pénze, nincs előkelő rokonsága, nincs semmije, ami arra bírhatná a férfit... a húgom örökre elveszett.

Darcy kővé meredt a megdöbbenéstől.

- Ha arra gondolok - folytatta Elizabeth, még izgatottabb hangon -, hogy én ezt megakadályozhattam volna, hiszen én tudtam, hogy Wickham milyen ember! Bár elmondtam volna a családomnak, legalább részben, amit róla megtudtam! Ha ismerik a jellemét, ez nem történhetett volna meg. De most már késő, minden hiába.

- Sajnálom, nagyon sajnálom - kiáltott fel Darcy -, fel vagyok háborodva. De bizonyos a dolog, egészen bizonyos?

- Sajnos, igen. Vasárnap éjjel indultak el Brightonból, s majdnem Londonig sikerült a nyomukat követni, de tovább nem; annyi bizonyos, hogy nem mentek Skóciába.

- És mit tettek, mit próbáltak eddig, hogy megtalálják őt?

- Apám Londonba ment, Jane pedig a levélben kéri nagybátyámat, siessen a család segítségére - remélem, félórán belül indulunk. De mit lehet tenni? Tudom jól, hogy semmit. Mivel lehet az ilyen emberre hatni? S még azt sem tudjuk, hol keressük őket. Nekem egy csepp reményem sincs; akárhogy nézem a dolgot, egészen vigasztalan.

Darcy csak némán bólintott.

- Amikor kinyílt a szemem, s rádöbbentem igazi jellemére - ó! csak tudtam volna akkor, mit kell, mit szabad tennem! De nem tudtam, attól féltem, hogy elvetem a sulykot. Borzalmas, végzetes tévedés!

Darcy nem válaszolt. Úgy látszott, mintha alig hallgatna rá - töprengve járkált fel-alá a szobában, homlokát táncolva, komor arccal. Elizabeth hamar észrevette ezt, és tüstént megértette. Nincs már hatalma felette: minden vonzalmat megöl az ilyen ballépés, a családnak ez a nyilvánvaló, tagadhatatlan szégyene. Nem csodálkozott, és nem is ítélte el Darcyt: a fiatalember legyőzte érzéseit, de az ő lelkének ez nem hozott vigasztalást, nem enyhítette fájdalmát. Ellenkezőleg, csak arra szolgált, hogy megértse saját szívét: soha nem érezte még ilyen őszintén, hogy szeretni tudná, mint most, amikor már hiábavaló minden szerelem.

De ha eszébe jutott is saját bánata, ez a gondolat nem foglalkoztatta sokáig. Lydia - a megaláztatás, a keserűség, amit az egész családra zúdít - hamar elűzte minden egyéni gondját. Zsebkendőjébe temetve arcát, csakhamar megfeledkezett mindenről, s csak néhány perccel később ocsúdott fel, amikor vendége részvevő, de tartózkodó hangon megszólalt:

- Attól félek, hogy már régóta egyedül szeretne maradni, s nem is tudom egyébbel menteni ittlétemet, csak őszinte, de tehetetlen részvétemmel. Bár adná az ég, hogy mondhatnék vagy tehetnék valamit, ami vigasztalást nyújtana bánatában. De nem gyötröm hiú óhajaimmal, amelyek úgy tűnhetnek fel, mintha köszönetet akarnék kierőszakolni. Attól tartok, hogy e szerencséden ügy miatt húgom nem üdvözölheti ma önöket Pemberleyben.

- Ó, igen, legyen szíves, mentsen ki bennünket Miss Darcynál. Mondja neki, hogy valami sürgős ügy miatt azonnal haza kell utaznunk. Titkolja el a fájdalmas valóságot, ameddig lehet - tudom, ez úgysem megy sokáig.

Darcy készséggel megígérte a titoktartást, újból kifejezte mély sajnálkozását, szerencsésebb véget kívánt, mint amit a jelen pillanatban remélni lehetett, megkérte, hogy adja át üdvözletét rokonainak, majd egyetlen komoly pillantással búcsút véve, elment.

Amint Darcy kilépett a szobából, Elizabeth érezte, hogy valószínűleg soha többé nem lesz már köztük olyan szívélyes, baráti viszony, mint a derbyshire-i találkozásoknál; s amikor visszatekintett egész ismeretségükre, telve ellentmondással és váratlan fordulatokkal, sóhajtva gondolt saját változó szívére, amely most folytatni szerette volna az ismeretséget, noha régebben örült volna, ha vége szakad.

Ha a hála és a becsülés szilárd alapja a vonzalomnak, akkor Elizabeth érzéseinek változása nem látszik sem valószínűtlennek, sem hibának. De ha másképp áll a dolog, ha az ilyen forrásból fakadó szerelem esztelen és természetellenes ahhoz a gyakran leírt érzéshez képest, amely az első találkozáskor fellángol, mielőtt a fiatalok két szót is válthattak volna egymással, akkor semmit sem lehet felhozni a leány védelmében, legfeljebb azt, hogy az utóbbi módszert bizonyos értelemben már kipróbálta, mikor Wickham megtetszett neki, s hogy ez a kudarc talán feljogosítja arra, hogy most a másik, kevésbé érdekes útját keresse a vonzalomnak. Akárhogy állt is a dolog, Elizabeth fájdalommal látta Darcy elpártolását. Lydia szégyenének ez volt egyik legelső következménye, s Elizabeth most még kínosabb gyötrődéssel gondolt erre a szerencsétlen ügyre. Amióta Jane második levelét elolvasta, soha egy pillanatig sem remélte, hogy Wickham feleségül akarja venni Lydiát - ilyen reményekkel csak Jane áltathatja magát. Az újabb fejlemény legkevésbé sem lepte meg. Amíg az első levél híreinek hatása alatt állt, tele volt ámulattal és csodálkozással: hogyan vehet el Wickham olyan lányt, akire nem a pénz miatt pályázik; azt sem értette, mi vonzotta őt Lydiához. De most már nagyon is világos és természetes volt a dolog. Az ilyen viszonyhoz Lydiában megvolt a kellő vonzóerő; s bár nem tételezte fel húgáról, hogy házassági szándék nélkül hajlandó önszántából beleegyezni a szökésbe, nem volt nehéz elhinni róla, hogy sem erénye, sem esze nem óvhatja meg attól, hogy könnyűszerrel zsákmányul ne essék a csábítónak.

Amíg az ezred Hertfordshire-ben volt, sohasem vette észre, hogy Lydia érdeklődnék Wickham iránt; de meg volt győződve arról, hogy Lydiának csak bátorítás kell, és akárkibe beleszeret. Hol az egyik tiszt volt a kedvence, hol a másik, aszerint, hogy melyikük nyerte el kegyét udvarlásával. Érzelmei állandó hullámzásban voltak, de az érzelmek tárgya sohasem hiányzott. Elhanyagolni egy ilyen leányt, és majomszeretetből mindent elnézni neki - milyen fájdalmasan érezte most Elizabeth a nevelés hibáit!

Egyetlen vágya volt csak: hogy otthon lehessen, halljon, lásson mindent, a helyszínen legyen, megossza Jane-nel a gondokat, melyek most mind őrá szakadtak ebben a felbomlott családban, ahol az apa távol van, az anya képtelen bármi erőfeszítésre, s maga is állandó gondozásra szorul; s bár szinte bizonyosra vette, hogy semmit sem tehetnek Lydiáért, mégis nagybátyja közbelépésétől várt mindent, s amíg ő meg nem jelent a szobában, Elizát gyötrő türelmetlenség kínozta. Gardinerék rémülten siettek vissza, mert az inas szavaiból azt vették ki, hogy unokahúguk hirtelen rosszul lett. Elizabeth erre nézve rögtön megnyugtatta őket, aztán sietve elmondta, miért üzent értük, felolvasta a két levelet, remegő, de nyomatékos hangon emelve ki a második levél utóiratát. Gardinerék sohasem kedvelték Lydiát, de mégis mélyen megdöbbentek. Nemcsak Lydia ügye volt ez, hanem mindnyájuké; s az első meglepett és felháborodott felkiáltások után Mr. Gardiner készségesen megígérte, hogy megtesz minden tőle telhetőt. Elizabeth számított ugyan erre, mégis a hála könnyeivel szemében mondott köszönetet; s mivel mindhármukat ugyanaz a vágy űzte, hamar megállapodtak az elutazás dolgában. Indulni kell, méghozzá minél hamarabb.


Дата добавления: 2015-09-30; просмотров: 24 | Нарушение авторских прав







mybiblioteka.su - 2015-2024 год. (0.014 сек.)







<== предыдущая лекция | следующая лекция ==>