Nemes szellem, ki vezérled a testet

BÁR MÁSOK VÉTKE ELRAGADTA TÖLEM

Bár ő maga rabolja vissza tőlem,

mi vágyba vitte lelkem,

szilárd utamról nincs, mi eltereljen.

Arany hajában rejtegette Ámor,

míg rámvetette tőrét,

s a dermedt borzongás szemén világolt,

vadul szivemre törvén,

s hatalmasan, mint váratlan verőfény,

mely megvakítja lelkem

ma is, ha csak kigyúl a képzeletben.

Ó jaj, szemern már nem telik be többé

aranyló szép hajával,

és szeme is csak szomorít örökké

rebbenő mosolyával;

de mégis - mert dicső, ki szép halált hal Ámor,

ne hagyj el engem

se holtomban, se bármi gyötrelemben!

Arany haja szétszóródott a szélben…

Arany haja szétszóródott a szélben,

amely ezer fürtöt sodort belőle,

és szép szemének égő fényesője

szikrázott - most csak pislákol sötéten.

Arcának pírját részvétnek reméltem,

- reményem, nem tudom, nem volt-e dőre, -

szivem a vágynak már átjárta tőre,

csoda-e hát, ha fölgyúlt ily veszélyben?

Járása angyalé volt, nem halandó

lényé, s szavában annyi égi kellem

csengett akkor, hogy hallatára sírnál.

A nap leánya volt, mennyei szellem:

s hiába, hogy mindez talán mulandó,

vérzik a seb, bár nem feszül az íj már.

III. Politikai versek:

Az ég tüze szakadjon a fejedre

Az ég tüze szakadjon a fejedre,

Gonoszság, te minapi szürke koldus,

ki mások nyomorán lett gyorsan oly dús,

hogy már csak ártásban telik a kedve.

Arulások fészke, hol sisteregve

főzik, mi csak e földön pusztító, bús,

hol részegen, cédák közt hemperegve

utolsót rugja a buja, gonosz hús.

Termeidben lányok s parázna vének

hancúroznak s mind Belzebúbra nyitnak,

ki fujtatót visz s tüzet gyarapíttat.

Nem tollpihés árnyékban nevelének,

de pőrén, tüske közt, kitéve szélnek,

s most úgy élsz, hogy bűzöd az Istenig hat.

IV. Hazafias versek

NEMES SZELLEM, KI VEZÉRLED A TESTET

Nemes szellem, ki vezérled a testet,

melyben honol, zarándokként tanyázva,

bölcs értelem, bátor, nézése tiszta;

most, hogy tiéd a tisztes kormánypálca,

mellyel R6mát, az eltévelyedettet

javítod, antik útra híva vissza,

hozzád beszélek, mert az erény ritka

fényét nem látom másutt, kialudt már,

el se pirul szégyentől, aki árt itt,

mit várunk, nem sejtem, s azt sem, mit áhit

Itália, kórságáról se tudván,

aggottan, lassan, lustán.

Örökre alszik, nincs felriadása?

Bár rn élyeszthetném kezemet hajába.

Nem is remélem, hogy fejét mozdítsa,

rest álmában segítőt híva végül,

oly súlyosan lenyomja szolgaterhe.

De nincs a végzet tudomása nélkül,

hogy fejünk, Róma, karjaidra bízva,

És te felrázod őt, talpra emelve.

Ujjad merítsd az ősz bajrengetegbe

biztos fogással, szétszórt fürt közébe,

és emelkedjék a sárból a lomha.

Súlyos gyötrelme végett siralomba

hulltam, csak benned él szivem reménye:

hiszem, ha Marsnak népe

valaha még felnő becsületéig,

e kegy most, a te napjaidban érik.

Az ős falak, kiket imádva tisztel

s fél a világ, midőn emlékezése

a messze multba visszafele fordul;

sziklák, hol történt hősök temetése,

akiket mindörökre becsülettel

takar a mindenség, rníg szerte nem hull.

és ez ország, mely rommá válva pusztul,

általad remél gy6gyszert a sebére.

Hű Brutus és Scipi6k, 6ri ások,

mint örvendh ettek, ha leér hozzátok

a jól betöltött méltóságnak híre I

Fabriciust is íme

látom a jó hírtől vidulni, mondván:

Va16, hogy ujjá-szépül régi Rómáml

És hogyha van gond lentiekre mennyben,

a lelkek, kik a magasságot lakják,

és testüket elhagyták itt a porban,

a polgár-gyűlölet végét akarják,

mitől a népnek békessége nincsen,

a templomhoz vivő út zárva mostan,

tisztesség hajléka e háborúban

szinte rablóbarlanggá változott át,

a jók előtt az ajtó csukva régen,

de oltárok s fosztott szobrok körében

tárgyalnak minden aljas-céln munkát,

Ó, másképpen akarták

Harang nélkül ma nem fognak haragba,

ámbár istennek vonták a magasba

Könnyes asszonyok s végnélküli rendben

zsenge kisdedek, fáradt aggastyánok,

kik már unják és gyűlölik, hogy élnek,

szürke, sötét s fehér koldús-barátok

minden szenvedő haddal egyetemben

kiáltják: Ó, Urunk, segíts, segélj megI

Elrettentéstől riadt árva népek

tárják elébed sebeik ezerszám,

hogy irgalom gyúlna egy Hannibálba.

Ha rátekintsz Isten székvárosára,

most rnerő lángolás; te csak e tűz-ár

fészkét oltsd, és lohad már

minden mohó vágy, mely forr ön-hevében,

s ezért dicsérnek majdan fönn az égben.

Oroszlán, sólyom, kigyó, medve, farkas

a márvány-oszlopot gyakran bevonja

gonddal, magának is nagy kárt szerezve,

Miattuk sir ama nemes Madonna,

aki téged választott, hogy kiszaggass

minden gyomot, mely virágzáara gyenge.

Már több mint ezer esztendő pihent le,

mióta nincs a nagy lelkek csapatja,

akikkel oly magasra nőtt e város.

Jöttment csürhe, féktelen, gőg-hináros,

illetlen, bármily.nagy és jó az anyja

Te légy a férje, atyja,

segitségért a te kezedre várnak,

mivel más dolga van a szentatyának.

Ritkán fordul elő, hogya magasztos

célnak gonosz sors ne mondana ellent,

mert bátor tettel megbékélve nincsen,

de most, rnikor utat nyitni eléd rnent,

sértését megbocsátom, műve hasznos,

ezúttal nem jár a szokott mederben.

Való, mióta létrekelt a Minden,

halandó ember nem nyert ily hatalmat,

ahogy te most, hogy örök híred éljen;

talpra állíthatod, ha jól ít élem,

a legnemesebb római uralmat.

Mily nagy lesz diadalmad,

ha szólnak: védték mások, míg erős volt,

s ő megmentette haláltól az aggot,

Énekem, ládd: fönn a tarpéji szirten

Itália reménye, hős lovag van,

nem önmaga, de más gondján epedve.

Sz ólj néki: egy, ki nem járt közeledbe,

s szeret, csupán hiredtől meghatottan,

mondja, hogy Róma mostan

esengő szemmel, melyben könnye tombol,

tőled kér jobbulást a hét halomról.

Дата добавления: 2015-11-14