Büszkeség és balítélet 4 страница

- Ezer örömmel: magát Pemberleyt is megveszem, ha Darcy eladja.

- Én csak lehetséges dolgokról beszélek, Charles.

- Szavamra, Caroline, szerintem nagyobb a lehetőség Pemberleyhez vásárlás útján hozzájutni, mint utánzással. Elizát annyira lekötötte ez a beszélgetés, hogy alig tudott a könyvre figyelni. Rövidesen félre is tette, a kártyaasztalhoz ment, s Bingley és nővére közé állt, onnan nézte a játékot.

- Sokat nőtt Miss Darcy tavasz óta? - kérdezte Miss Bingley. - Van-e már olyan magas, mint én?

- Azt hiszem, igen. Olyan magas lehet, mint Miss Elizabeth Bennet, talán még kissé magasabb.

- Úgy szeretném már viszontlátni! Még eddig senkivel sem találkoztam, aki ennyire tetszett volna nekem. Milyen a viselkedése, milyen a modora! Korához képest rendkívül művelt! És milyen kitűnően zongorázik!

- Engem mindig bámulatba ejt - mondta Bingley -, hogyan van a fiatal hölgyeknek türelmük annyi műveltséget összeszedni, mert valamennyien nagyon műveltek.

- Valamennyien műveltek! De kedves Charles, hogy mondhatsz ilyet?

- Igen, valamennyien, legalábbis én úgy látom. Minden leány fára fest, párnát hímez, erszényt horgol. Alig ismerek olyat, aki mindehhez ne értene, s valahányszor egy fiatal hölgy nevét szóba hozták előttem, rögtön azon kezdték, hogy nagyon művelt.

- Nagyon is igazad van abban, hogy műveltségen általában ezeket értik - jegyezte meg Darcy. - Nem egy nőt műveltnek neveznek, csak azért, mert erszényt horgol vagy párnát hímez. De nem értek veled egyet abban, amit a nőkről általában mondasz. Én igazán nem dicsekedhetem azzal, hogy összes nőismerőseim között fél tucatnál többet tudnék, aki igazán művelt.

- Én sem, annyi szent - mondta Miss Bingley.

- Úgy látom - jegyezte meg Elizabeth -, hogy önnél a művelt nő eszménye nagyon sokat foglal magában.

- Igen, elég sokat.

- Ó, valóban! - kiáltott fel Darcy nézeteinek hűséges visszhangja. - Senkit sem tekinthetünk igazán műveltnek, aki nem áll magasan fölötte az átlagnak. Egy nőnek alaposan értenie kell a zenéhez, énekhez, rajzhoz, tánchoz, a modern nyelvekhez, hogy megérdemelje ezt az elnevezést; azonfelül modorában, járásában, hanghordozásában, beszédmódjában és kifejezéseiben meg kell lennie annak a bizonyos valaminek, ami nélkül csak félig érdemes a művelt jelzőre.

- Ez mind fontos - tette hozzá Darcy -, de van valami, ami még lényegesebb; az, hogy sokoldalú olvasással művelje az elméjét.

- Most már nem csodálom, hogy csak hat művelt nőt ismer. Inkább az lep meg, hogy egy ilyet is ismer.

- Olyan szigorú tulajdon neme iránt, hogy kételkedik ennek a lehetőségében?

- Én magam sohasem ismertem ilyen nőt. Sohasem láttam együtt olyan tehetséget, olyan szorgalmat, olyan ízlést és olyan előkelőséget.

Mrs. Hurst és Miss Bingley hangosan tiltakoztak, mindketten kijelentették, hogy Elizabeth kételyei igazságtalanok, s azt erősítgették, hogy nőismerőseik közül sokan megfelelnek ennek a leírásnak - most azonban Mr. Hurst rendreutasította őket, s keserű szemrehányást tett, hogy nem figyelnek a játékra. A társalgás ezzel megszakadt, s Elizabeth csakhamar távozott a szobából.

- Eliza Bennet - jelentette ki Miss Bingley, mihelyt az ajtó becsukódott mögötte - azok közül az ifjú hölgyek közül való, akik úgy iparkodnak a másik nem tetszését megnyerni, hogy önnön nemüket becsmérlik; sok férfinál bizonyára célt is érnek. De véleményem szerint ez hitvány fogás, igen alacsony mesterkedés.

- Kétségtelen - felelte Darcy (a megjegyzés elsősorban neki szólt) -, hogy van valami hitvány vonás mindabban a mesterkedésben, amelyhez a hölgyek néha lealacsonyodnak, hogy meghódítsanak egy férfit. Ami a ravaszsággal rokon, mindig megvetést érdemel.

Miss Bingley nem volt elbűvölve a választól, s nem is firtatta tovább a dolgot.

Elizabeth később újra lejött, de csak azért, hogy megmondja: nővére rosszabbul van, s ezért nem hagyhatja egyedül. Bingley rögtön Mr. Jonesért akart küldeni, nővérei viszont azt hangoztatták, hogy egy vidéki patikárius tanácsa nem ér semmit, inkább Londonból hívjanak sürgősen egy kiváló orvost. Elizabeth hallani sem akart erről, jobban hajlott az öccsük javaslatára; így hát elhatározták, hogy kora reggel elhívatják Mr. Jonest, ha Miss Bennet állapota addig határozottan nem javul. Bingleyt egészen lesújtotta a hír; nővérei kijelentették, hogy vigasztalhatatlanok. Nagy szomorúságukat mégis úgy próbálták enyhíteni, hogy vacsora után elénekeltek néhány duettet; öccsük viszont csak azzal tudott könnyíteni lelkén, hogy a házvezetőnőnek meghagyta, szolgálják ki a legfigyelmesebben a beteg hölgyet és húgát.

Elizabeth az éjszaka legnagyobb részét nővére szobájában töltötte, s nagy örömére másnap már kedvezőbb választ adhatott kora reggel a Mr. Bingley nevében érdeklődő szobalánynak, majd kissé később a két előkelő komornának, akik a Bingley nővérek nevében jelentek meg nála. De a javulás ellenére Elizabeth kérte, küldjenek néhány sort Longbournba, hogy anyja látogassa meg Jane-t, és ő maga ítélje meg a beteg állapotát. A levelet rögtön elküldték, s a benne foglalt kérésnek éppoly gyorsan eleget tettek. Mrs. Bennet két legifjabb leánya kíséretében röviddel a családi reggeli után Netherfieldbe érkezett.

Ha Mrs. Bennet aggasztó állapotban találja leányát, igen szerencsétlennek érezte volna magát; mivel azonban látta, hogy Jane betegsége nem ad okot nyugtalanságra, nem kívánta, hogy azonnal meggyógyuljon, mert hiszen felépülése valószínűleg véget vetett volna netherfieldi tartózkodásának. Ezért meg se hallotta leánya kérését, hogy vigyék haza; a patikárius, aki körülbelül ugyanakkor érkezett oda, szintén nem tartotta ezt tanácsosnak. Egy ideig Jane betegágyánál ültek, amikor megjelent Miss Bingley, s kérésére az anya és három leánya bevonult a reggelizőszobába. Bingley rögtön azt a reményét fejezte ki, hogy Mrs. Bennet nem találta leányát betegebbnek, mint gondolta.

- Dehogynem, uram - felelte az asszony. - Sokkal betegebb, semhogy haza lehetne vinni. Mr. Jones szerint gondolnunk sem szabad erre. Így hát kénytelenek vagyunk még egy ideig próbára tenni az önök türelmét és szívességét.

- Hazavinni! - kiáltott fel Bingley. - Erről szó sem lehet. A nővérem sem engedné meg, hogy hazavigyék.

- Legyen nyugodt, asszonyom - jelentette ki Miss Bingley hideg udvariassággal -, hogy Miss Bennetet a lehető leggondosabban ápoljuk, amíg nálunk marad.

Mrs. Bennet túláradó szavakkal mondott köszönetet.

- Igazán nem tudom - tette hozzá végül -, mi történt volna vele, ha nem volnának ilyen jó barátai, mert valóban nagyon beteg, és roppant sokat szenved, bár angyali türelemmel viseli, mindig is ez volt a szokása; mondhatom, hozzá fogható jó természetű leány nincs az egész világon. A többi lányomat egy napon sem lehet említeni vele - eleget hallják ezt tőlem. Milyen édes ez a szoba, Mr. Bingley, milyen bájos kilátás nyílik a kavicsos kerti útra! Nincs még egy hely ezen a világon, amely felvehetné a versenyt Netherfielddel. Remélem, nem is fog innen egyhamar elköltözni, bár csak rövid időre bérelte ki.

- Én mindent hirtelen szoktam csinálni - felelte Bingley -, s ha úgy döntenék, hogy elköltözöm Netherfieldből, valószínűleg öt percen belül már itt se volnék. Pillanatnyilag azonban úgy tekintem magam, mint aki végleg letelepedett.

- Ez pontosan megfelel annak, amit magáról gondoltam - jegyezte meg Elizabeth.

- Szóval kezdi megérteni a jellememet - kiáltotta Bingley, s a lány felé fordult.

- Igen, sőt már úgy ismerem önt, mint a tenyeremet.

- Szeretném ezt bóknak tekinteni; de akin ilyen könnyű keresztüllátni, attól félek, az csak szánalmas figura lehet.

- Embere válogatja. Az én szavaimból még nem következik, hogy egy mély, bonyolult jellem több vagy kevesebb megbecsülésre érdemes, mint az öné.

- Lizzy! - kiáltott az anyja. - Ne felejtsd el, hol vagy, s ne beszélj annyi badarságot, mert ezt csak otthon tűrjük el tőled.

- Nem is tudtam eddig - folytatta rögtön Bingley -, hogy maga lélekbúvár. Szórakoztató tanulmány lehet.

- Igen, de a bonyolult jellemek a legszórakoztatóbbak. Ez az előnyük feltétlenül megvan.

- A vidéki élet - vetette közbe Darcy - általában kevés alkalmat szolgáltat ilyen tanulmányokhoz. A vidéki környezetben az ember igen szűk körű és változatlan társaságban mozog.

- De az emberek maguk annyit változnak, hogy mindig valami újat lehet bennük megfigyelni.

- De még mennyire! - kiáltotta Mrs. Bennet, akit bántott az a mód, ahogyan Darcy a vidéki környezetet említette. - Higgye el, hogy vidéken éppúgy folyik az élet, mint Londonban.

Mindenki meglepődött; Darcy egy pillanatig ránézett, aztán némán elfordult. Mrs. Bennet azt képzelte, hogy teljes győzelmet aratott felette, s még jobban ki akarta aknázni diadalát.

- Nem is értem, miért volna London annyival különb, mint a vidék, hacsak az üzleteket és a középületeket nem tekintjük. A vidéki élet ezerszer kellemesebb. Nincs igazam, Mr. Bingley?

- Ha vidéken élek - felelte Bingley -, sohasem akarok onnan elmenni, de ha Londonban vagyok, onnan sem kívánkozom el. Mindegyiknek megvan az előnye, s én városban is, vidéken is egyformán boldog vagyok.

- Igen, mert magának jó a természete. De ez az úr - mondta Mrs. Bennet, s Darcyra pillantott -, úgy látszik, semmibe sem veszi a vidéket.

- Nem, nincs igaza, mama - szólt Elizabeth, pirulva anyja miatt. - Teljesen félreértette Mr. Darcyt. Ő csak azt akarta mondani, hogy vidéken nem találkozhatunk annyiféle emberrel, mint Londonban, s ezt magának is el kell ismernie.

- Természetesen, szívem, senki sem állította az ellenkezőjét, de ami azt illeti, hogy ezen a környéken nem lehet sok emberrel találkozni, nem hiszem, hogy sok ilyen népes szomszédság volna. Hiszen mi magunk huszonnégy családdal járunk össze vacsorázni!

Bingleyt csak az Elizabeth iránti tapintat óvta, hogy el ne mosolyodjék. Nővére nem volt ilyen tapintatos, és sokatmondó mosollyal pillantott Darcyra. Elizabeth el akarta terelni anyja gondolatait a témáról, s ezért megkérdezte, nem volt-e Charlotte Lucas Longbournban, amióta ő eljött hazulról.

- De igen, tegnap ott volt nálunk az apjával. Micsoda kedves ember ez a Sir William; ugye, hogy az, Mr. Bingley? Milyen nagyvilági férfi! Előkelő és mégis olyan közvetlen. Mindenkihez van egy kedves szava. Az én szememben ez az igazi jólneveltség. Milyen távol állnak ettől azok, akik rettentő fontosnak képzelik magukat, és ki nem nyitnák soha a szájukat!

- Ott maradt Charlotte vacsorára?

- Nem, hazament, hiába marasztaltuk. Bizonyára a gyümölcspástétom készítésénél kellett segítenie. Tudja, Mr. Bingley, én csak olyan cselédeket tartok, akik el tudják végezni a munkájukat; én a leányaimat másra neveltem. De mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, s azt meg kell adni, hogy a Lucas lányok nagyon rendes teremtések. Kár, hogy nem szépek. Nem mintha én nagyon csúnyának tartanám Charlotte-ot - nem is akarok rosszat mondani róla, mert igen jó barátnőnk.

- Nagyon kedves lánynak látszik - mondta Bingley.

- Ó, istenem, persze hogy az, de önnek is el kell ismernie, hogy nagyon csúnya. Maga Lady Lucas is gyakran mondta ezt, és irigyen beszélt Jane szépségéről. Nem szeretek dicsekedni a saját lányommal, de hát az én Jane-em... az ember nem mindennap lát ilyen szép teremtést. Mindenki ezt mondja; a magam elfogult véleményére nem sokat adnék. Mikor még csak tizenöt éves volt, Gardiner bátyáméknál voltunk látogatóban Londonban; egy úriember akkor úgy beleszeretett, hogy a sógornőm már biztosra vette, hogy mire hazautazunk, meg is kéri a kezét. Mégsem kérte meg... talán fiatalnak tartotta. De írt hozzá néhány verset, nagyon szép verseket.

- S ezzel vége is volt a szerelmének - vágott közbe Elizabeth türelmetlenül. - Azt hiszem, nem egy érzést hűtöttek le már ily módon. Vajon ki fedezte fel elsőnek, hogy a költészet milyen sikeres módon űzi el a szerelmet?

- Én mindig úgy tudtam, hogy a költészet táplálja a szerelmet - jegyezte meg Darcy.

- Talán akkor, ha a szerelem erős, izmos, egészséges. Ami máskülönben is erős, azt minden táplálja. De ha csak gyenge, vékonyka vonzalom, meg vagyok róla győződve, hogy egyetlen jó szonettől végleg elsorvad.

Darcy csak mosolygott, s mikor a társalgásban szünet állt be, Elizát aggodalom fogta el, hogy anyja ismét nevetségessé teszi magát. Szeretett volna mondani valamit, de semmi sem jutott eszébe. Rövid hallgatás után Mrs. Bennet megint hálálkodni kezdett Bingleynek, amiért olyan kedves Jane-hez, és mentegette magát, hogy most még Lizzyt is a nyakába varrta. Bingley őszinte udvariassággal válaszolt, s ezzel fiatalabbik nővérét is arra késztette, hogy az alkalomhoz illő néhány udvarias szót mondjon. Miss Bingley kelletlenül tett eleget ennek a kötelességnek, de Mrs. Bennet meg volt elégedve, s röviddel ezután a kocsiját kérte. Ez volt a jel legifjabb leányának, hogy kérésével előálljon. A két leány az egész látogatás alatt egymással suttogott, azzal az eredménnyel, hogy a legfiatalabbik most figyelmeztette Mr. Bingleyt: rögtön megérkezése után azt ígérte, hogy házibált rendez Netherfieldben.

Lydia jó alakú, magas növésű, tizenöt esztendős lány volt, arcszíne szép, és szeméből sugárzott a jó kedély. Ő volt anyjának kedvence: túlzott szeretetében igen fiatalon vezette be a társaságba. A leány tele volt életkedvvel, természeténél fogva megvolt benne az önbizalom, s ezt a tisztek figyelmessége, akiket egyaránt vonzott nagybátyja kitűnő konyhája és Lydia közvetlen modora, magabiztos önteltséggé fejlesztette. Bingleyre is rögtön rácsapott, hogy mi lesz a bállal, s minden teketória nélkül emlékeztette ígéretére, sőt még azt is hozzátette, szégyen és gyalázat lenne, ha nem váltaná be ígéretét. A leány anyja nagy elragadtatással hallotta Bingley válaszát erre a nem várt támadásra.

- Higgye el, bármikor kész vagyok a szavamnak állni, s amint nővére felgyógyul, magát fogom kérni, tűzze ki a bál napját. De amíg ő beteg, bizonyára maga sem kíván táncolni.

Lydia meg volt elégedve a válasszal.

- Hát hogyne, jobb lesz, ha várunk, míg Jane felgyógyul, addigra valószínűleg Carter kapitány is visszajön Merytonba. Az ön bálja után pedig - tette hozzá - ragaszkodni fogok hozzá, hogy a tisztek is rendezzenek bált. Meg is mondom Forster ezredesnek, szégyen és gyalázat lenne, ha ezt elmulasztaná.

Mrs. Bennet és leányai ezután elbúcsúztak, Elizabeth rögtön visszatért Jane-hez, nem törődve azzal, mit mond majd háta mögött a két hölgy és Darcy. Darcyt azonban nem lehetett rávenni, hogy együtt szidja velük Elizát, bármennyi szellemes megjegyzést tett is Miss Bingley a ragyogó szép szemére.

**********

Az a nap is többé-kevésbé úgy telt el mint az előző. Mrs. Hurst és Miss Bingley délelőtt néhány órát a betegnél töltött. Állapota lassan javult, este pedig Elizabeth lement hozzájuk a szalonba. A kártyaasztal most nem volt felállítva. Darcy éppen levelet írt, Miss Bingley mellette ült, és nézte, mint halad a tolla; időnként azzal vonta el Darcy figyelmét, hogy mindenféle üdvözletet és üzenetet akart vele beleíratni a húgának szóló levélbe. Hurst és Bingley pikéteztek, Mrs. Hurst a játszmát figyelte.

Elizabeth kézimunkát vett elő, s közben jót mulatott azon, ami Darcy és Miss Bingley között lejátszódott. A hölgy állandóan ömlengett: milyen szép Darcy kézírása, milyen egyenesek a sorai, milyen hosszú levelet tud írni; a férfi közömbösen fogadta ezeket a dicséreteket, s így furcsa párbeszéd szövődött köztük, amely tökéletes összhangban volt Elizának kettőjükről alkotott véleményével.

- Hogy fog örülni Miss Darcy ennek a szép levélnek! A fiatalember nem válaszolt.

- Milyen gyorsan tud maga írni!

- Téved, meglehetősen lassan írok.

- Hány levelet kell megírnia egy év alatt! Üzleti leveleket is! Borzasztó lehet!

- Még szerencse, hogy ez a feladat rám hárul, nem kegyedre.

- Kérem, írja meg a húgának, hogy nagyon szeretném viszontlátni.

- Egyszer már megírtam neki, mert úgy kívánta.

- Úgy látom, nem fog jól a tolla. Hadd hegyezzem meg, nagyon jól értek ehhez.

- Köszönöm, de mindig magam szoktam hegyezni a tollamat.

- Hogy tud ilyen egyenletesen írni? Darcy hallgatott.

- Írja meg a húgának, hogy örömmel hallottam, milyen szépen halad a hárfajátékban; kérem, tudassa azt is vele, hogy el vagyok ragadtatva a kis asztalterítő rajzától - ezerszer jobb, mint Miss Grantley terve.

- Megengedné, hogy elragadtatását a következő levélben közöljem? Ott több helyet szentelhetnék neki.

- Ó, hagyja csak, nem fontos, januárban úgyis találkozom vele. De mindig ilyen hosszú, elragadó leveleket szokott a húgának írni, Mr. Darcy?

- Rendszerint hosszúak, de hogy mindig elragadóak-e, nem én vagyok hivatva megítélni.

- Nekem meggyőződésem, hogy aki könnyen ír meg egy hosszú levelet, az nem írhat rosszul.

- Darcy ezt aligha fogja bóknak tartani, Caroline - mondta a fivére -, mert ő nem ír könnyen. Túlságosan nagy igyekezettel keresi a hosszú szavakat. Nincs igazam, Darcy?

- Az én stílusom egészen más, mint a tied.

- Ó - kiáltotta Miss Bingley -, el sem képzeli, hogy milyen pongyolán ír Charles! A szavak felét kihagyja, a többit pedig bepacázza.

- A gondolatok olyan gyorsan tolulnak agyamba, hogy nincs időm kifejezni őket - ezért van az, hogy a címzett néha meg sem érti, mit akarok mondani.

- Az ön szerénysége, Mr. Bingley, minden bírálatot lefegyverez - jelentette ki Elizabeth.

- Nincs megtévesztőbb, mint a látszólagos szerénység - mondta Darcy. - Gyakran ingadozó véleményt takar, néha pedig nem egyéb, mint rejtett dicsekvés.

- És te hová sorolnád az imént tett nyilatkozatomat?

- A rejtett dicsekvéshez. Te valójában büszke vagy pongyola írásodra, mert azt tartod, hogy a gyors gondolkozás és a hanyag kivitel következménye, s ez a te szemedben, ha nem is becsülendő, de mindenesetre fölöttébb érdekes. Ha valaki nagyon gyorsan tud elvégezni valamit, ezzel mindig büszkélkedik, s gyakran nem veszi figyelembe a végzett munka tökéletlenségét. Ma reggel azt mondtad Mrs. Bennetnek, ha valaha úgy döntenél, hogy itthagyod Netherfieldet, öt percen belül már itt sem volnál

- s ezzel tulajdon dicséreted akartad zengeni, bókoltál önmagadnak. Pedig mi dicsérni való van egy elhamarkodott döntésen, amely nem hagy időt a legszükségesebb teendők elrendezésére, és nem lehet igazán előnyös sem magadnak, sem bárki másnak?

- Ez mégiscsak sok - kiáltott Bingley -, este felhánytorgatni azt a sok bolondságot, amit az ember reggel mondott! De szavamra, akkor úgy éreztem, igazat mondok magamról, s most is ezt érzem. Annyi bizonyos, nem szándékosan játszottam az ok nélkül hirtelenkedő szerepét, csak azért, hogy a hölgyek tetszését megnyerjem.

- Persze hogy elhitted, amit magadról mondtál; de én távolról sem vagyok arról meggyőződve, hogy valóban ily hirtelen elhatároznád magad. Viselkedésedet éppúgy befolyásolná a véletlen, mint bárki másét. Ha például éppen lóra szállnál, s egy barátod ezt mondaná: "Jobb lesz, Bingley, ha vársz jövő hétig", valószínűleg hallgatnál rá, nem indulnál el - s egy újabb biztatásra talán egy hónapig is itt maradnál.

- Ezzel csak azt bizonyította be - szólt közbe Elizabeth -, hogy Mr. Bingley nem volt igazságos önmaga iránt. Az ön szavai sokkal rokonszenvesebb fényben tüntetik őt fel, mint saját jellemzése.

- Rendkívül hízelgő számomra - mondta Bingley -, hogy barátom szavait bókra fordította, s az egészből az derült ki, milyen engedékeny a természetem. De attól tartok, hogy ez a magyarázat egyáltalán nem fedi Darcy gondolatát; neki bizonyára jobb véleménye volna rólam, ha ebben az esetben kereken visszautasítanám a kérést, és elnyargalnék, amilyen gyorsan a lovam vinne.

- Gondolja, hogy Mr. Darcy megbocsátaná önnek eredeti elhamarkodott elhatározását, ha látná, milyen makacsul ragaszkodik hozzá?

- Szavamra, erről magam sem tudnék pontosan számot adni. Hadd nyilatkozzék erről Darcy.

- Maguk azt várják tőlem, hogy olyan nézeteket védelmezzek, amelyeket nekem tulajdonítanak, bár sohasem vallottam. Tegyük fel mégis, hogy a dolog úgy áll, ahogy itt előadták, ebben az esetben nem szabad elfelednie, Miss Bennet, hogy a jó barát, aki Bingleyt a házba való visszatérésre és terve elhalasztására rábeszélte, csak óhajtását, kérését fejezte ki, de egyetlen érvvel sem bizonyította, hogy kérése jogos és indokolt.

Дата добавления: 2015-09-30