Büszkeség és balítélet 12 страница

**********

Elizabeth az anyjával és testvéreivel üldögélt, tűnődve a hallottakon, s éppen azon gondolkodott, szólhat-e nekik a dologról, amikor megjelent Sir William Lucas, akit a leánya küldött, hogy bejelentse a családnak az eljegyzést. Sir William szertartásosan üdvözölte őket, majd örömét fejezve ki, hogy a két család rokonságba kerül egymással, előadta az ügyet - de szavait nemcsak csodálkozás, hanem hitetlenség fogadta. Mrs. Bennet kitartóan, de vajmi udvariatlanul azt ismételgette, hogy Sir William alaposan téved, Lydia pedig, aki mindig szabadszájú volt és gyakran neveletlen, hangosan felkiáltott:

- Te jó isten, hogy adhat be nekünk ilyen mesét, Sir William? Hát nem tudja, hogy Mr. Collins Lizzyt akarja elvenni?

Ilyen viselkedést csak egy előzékeny udvaronc tud eltűrni anélkül, hogy dühbe guruljon, s Sir Williamet is a jólneveltség segítette át a nehézségeken. Bár engedelmükkel kijelentette, hogy közlése szóról szóra igaz, az arcátlan megjegyzéseket elnéző udvariassággal hallgatta végig.

Elizabeth kötelességének érezte, hogy véget vessen ennek a kínos helyzetnek, s ezért ő vette át a szót. Megerősítette Sir William közlését, s hozzátette, hogy Charlotte neki már előzőleg elmondta az egészet. Anyja és húgai felkiáltásait úgy próbálta elhallgattatni, hogy komoly hangon gratulált Sir Williamnek (ehhez Jane is rögtön csatlakozott), és néhány megjegyzést tett Charlotte várható boldogságáról, Collins kitűnő jelleméről, meg arról, milyen közel van Hunsford Londonhoz.

Mrs. Bennet úgy érezte magát, mintha fejbe kólintották volna, s Sir William jelenlétében már nem is igen szólalt meg. De mihelyt vendégük elköszönt, az asszony érzelmei gátlás nélkül törtek elő. Először is kijelentette, hogy az egészből egy szót sem hisz el; másodszor, bizonyos volt benne, hogy a tiszteletest behálózták; harmadszor, azt a reményét fejezte ki, hogy úgysem lesznek boldogok, és negyedszer, hogy az eljegyzést még felbonthatják. Az egész dologból két következtetést vont le; az egyik az volt, hogy Elizabeth az oka minden bajnak, a másik pedig, hogy ővele mindenki komiszul bánt el. A nap hátralevő részében jóformán csak ez a két sérelem volt a nyelvén. Semmivel sem lehetett megvigasztalni vagy lecsillapítani. És haragja másnapra sem lohadt le: Elizával egy hétig nem találkozhatott anélkül, hogy le ne szidja, egy hónap telt el, míg gorombáskodás nélkül tudott beszélni Sir Williammel és Lady Lucasszal, és hónapok múltak el, amíg végre megbocsátott Charlotte-nak.

Mr. Bennet indulatait sokkal kevésbé kavarta fel ez az eset, s amit érzett, az saját szavai szerint igen kellemesen érintette: örömmel fedezte fel ugyanis, hogy Charlotte Lucas, akit eddig elég okos teremtésnek tartott, éppolyan ostoba, mint az ő felesége, és ostobább, mint a lánya!

Jane-t, mint maga mondta, kissé meglepte az eljegyzés - de ezt csak futólag említette, s inkább arról beszélt, mennyire szeretné, ha boldogok lennének. Elizabeth hiába akarta meggyőzni, hogy ez igen valószínűtlen. Kitty és Lydia cseppet sem irigyelték Miss Lucast - ki megy feleségül egy lelkészhez! Az eljegyzés csak annyiban érdekelte őket, hogy volt miről pletykálni Merytonban.

Lady Lucas nem tudta magában elfojtani a diadalérzést, hiszen most már azzal torkolhatta le Mrs. Bennetet, hogy az ő leánya megy jól férjhez. A szokottnál gyakrabban látogatott át Longbournba, hogy boldogságáról áradozzon, bár Mrs. Bennet savanyú arca és rosszmájú megjegyzései elegendők voltak ahhoz, hogy minden boldogságot elűzzenek.

Elizabeth és Charlotte tartózkodóbbá lettek egymáshoz, s egyikük sem hozta többé szóba a tárgyat. Elizabeth érezte, hogy benső, bizalmas barátságuk örökre megszakadt. Mivel Charlotte-ban csalódott, még nagyobb szeretettel és ragaszkodással fordult nővére felé. Tudta, hogy Jane becsületességébe és finom érzésébe vetett hite sohasem fog megrendülni. Nővére boldogsága miatt napról napra jobban aggódott, mert Bingley már egy hete volt távol, és semmit sem hallottak visszatéréséről.

Jane hamarosan válaszolt Caroline levelére, s már számolgatta a napokat, mikor újra hírt kaphat tőlük. Collins kilátásba helyezett köszönőlevele kedden érkezett meg, apjuknak címezve, s olyan ünnepélyesen hálálkodó volt, mintha a tiszteletes egy teljes évet töltött volna a családnál. Miután lelkiismeretét e tekintetben megnyugtatta, elragadtatott kifejezésekkel írt boldogságáról, hogy elnyerhette szeretetre méltó szomszédnőjük, Miss Lucas szívét, majd kifejtette, hogy csak Charlotte társasága kedvéért fogadta el oly készségesen újabb szíves meghívásukat Longbournba, ahová remélhetőleg hétfőhöz két hétre tér vissza; mert Lady Catherine - tette hozzá - szívvel-lélekkel helyesli házasságát, és azt kívánja, hogy az minél előbb megtörténjen. Ennek az érvnek bizonyára a drága Charlotte sem tud majd ellenállni, s hamarosan kitűzi a napot, amely a legboldogabb férfivá teszi őt a világon.

De Collins visszatérése Hertfordshire-be már nem szerzett örömet Mrs. Bennetnek. Ellenkezőleg, éppúgy haragudott miatta mint a férje. Mégiscsak furcsa, hogy a tiszteletes Longbournban üti fel a tanyáját, nem pedig a Lucas-lakban; az egész dolog szerfelett kellemetlen és terhes mindnyájuknak. Neki nem kell vendég a házban, amikor oly gyönge az egészsége, különösen nem szerelmes ember, mert annál rosszabb vendég nincs a világon. Mrs. Bennet így dohogott magában, s panaszát csak az a nagyobb bánat tudta elnémítani, hogy Bingley még nem tért vissza Londonból.

Jane és Elizabeth is nyugtalankodni kezdett emiatt. Teltek-múltak a napok, és Bingleyről nem jött egyéb hír, mint az, ami futótűzként terjedt el a merytoni társaságban, hogy a tél folyamán nem is jön vissza Netherfieldbe. Mrs. Bennetet felbőszítette ez a pletyka, s egy alkalmat sem mulasztott el, hogy felháborító hazugságnak ne minősítse.

Még Elizabeth is félni kezdett - nem attól, hogy Bingley közömbös lenne Jane iránt, hanem hogy nővéreinek sikerül őt távol tartaniok. Küzdött ez ellen a gondolat ellen, mely komolyan fenyegette Jane boldogságát, s oly rossz fényt vetett imádója hűségére, de a gondolat akarata ellenére is gyakran visszatért. A két szívtelen nővér és az erős akaratú barát közös mesterkedése, s hozzá még Miss Darcy szépsége és a londoni szórakozások - Elizabeth attól félt, hogy mindez túlságosan próbára teszi Bingley szerelmét.

Jane még jobban szenvedett a bizonytalanságtól, mint Elizabeth, de bármit érzett is, gondosan szívébe zárta, s kettőjük között ez a kérdés sohasem került szóba. Anyját nem korlátozta ilyen tapintat, s ezért ritkán múlt el egy óra, hogy ne beszélt volna Bingleyről, ne mondta volna, milyen türelmetlenül várja, sőt Jane-től azt a vallomást szerette volna hallani, hogy ő sem tudná megbocsátani Bingleynek, ha nem térne vissza. Jane szelíd és kiegyensúlyozott természete kellett hozzá, hogy nagyobb izgalom nélkül tudja elviselni az ilyen támadásokat.

Hétfőhöz két hétre Collins pontosan beállított, de Benneték már nem fogadták oly szívesen, mint bemutatkozó látogatása alkalmával. Ő azonban sokkal boldogabb volt, semhogy sokat törődött volna figyelmességükkel; a család szerencséjére vőlegényi kötelességei nagyrészt mentesítették őket társaságától. A nap java részét a Lucas-lakban töltötte, s néha olyan későn jött vissza Longbournba, hogy már csak bocsánatot kérhetett elmaradásáért, mielőtt a család aludni tért.

Mrs. Bennet igazán siralmas állapotban volt. A legkisebb célzás az eljegyzésre, a végsőkig felingerelte, pedig bárhová is ment, erről beszélt mindenki. Miss Lucast már látni sem bírta. Irigykedő borzadással tekintett rá, mint a ház jövendő úrnőjére. Ha Charlotte látogatóba jött, Mrs. Bennet ebből azt következtette, hogy máris birtokon belül érzi magát; ha pedig sugdolóztak Collinsszal, meg volt győződve, hogy a longbourni házról tárgyalnak, hogyan fogják őt meg leányait kikergetni, mihelyt Mr. Bennet lehunyja a szemét. Minderről keservesen panaszkodott férjének.

- Majd megszakad a szívem - mondta az asszony -, ha arra gondolok, hogy Charlotte Lucas fog parancsolgatni ebben a házban! Nekem kelljen kimenni innen, és megérnem, hogy ő foglalja el itt a helyemet!

- Drágám ne forgasson a fejében ilyen komor gondolatokat! Hátha jobban üt ki a dolog. Hiszen az a remény is megvan, hogy én élem túl magát.

Mrs. Bennet ezt sem találta nagyon vigasztalónak, ezért nem is felelt, hanem tovább panaszkodott:

- Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy az övék legyen az egész birtok. Ha nem volna az a kikötés a végrendeletben, nem is bánnám.

- Mit nem bánna?

- Nem bánnék én semmit az égvilágon.

- Adjunk hálát az égnek, hogy megőrizte magát az ilyen érzéketlenségtől.

- Semmiért sem lehetek hálás, Mr. Bennet, ami a végrendelettel függ össze. Hogy lehetett valaki olyan lelketlen, hogy a saját lányait kizárja az örökségből, ezt sehogyan sem tudom megérteni... méghozzá Collins kedvéért! Miért éppen ő kapja meg a birtokot és nem más?

- Magára bízom, hogy ezt eldöntse - mondta Mr. Bennet.

**********

II. KÖNYV

1. FEJEZET

Miss Bingley levele megjött, s eloszlatott minden kétséget. Mindjárt az első mondatában közölte elhatározásukat, hogy a telet valamennyien Londonban fogják tölteni, s a levél azzal végződött, mennyire sajnálja az öccse, hogy elutazása előtt nem tehette tiszteletét hertfordshire-i barátainál.

Oda minden remény, végképp oda, s mikor Jane végre erőt gyűjtött, és gondosan átolvasta a levelet, kevés vigasztalást talált benne írójának fennen hangoztatott szeretetén kívül. A levél java része dicshimnusz volt Miss Darcyról. Caroline újra kiemelte összes vonzó tulajdonságát, ujjongva dicsekedett, hogy barátságuk egyre jobban elmélyül, sőt megjósolta, hogy hamarosan megvalósulnak azok az óhajai, amelyekről előző levelében beszámolt. Örömmel újságolta azt is, hogy fivére Darcynál lakik, és elragadtatva írta, milyen új bútorokat készül beszerezni a házigazda.

Elizabeth, akivel Jane rögtön közölte a levél tartalmát, szótlan felháborodással hallgatta végig. Két érzés küzdött szívében: aggodalom nővére miatt és harag a többiek ellen. Caroline állítását, hogy öccsének Miss Darcy tetszik, nem volt hajlandó elhinni. Éppoly kevéssé kételkedett, mint azelőtt, hogy Bingley szívből szereti Jane-t; de bármennyire kedvelte is mindig a fiatalembert, most harag, sőt szinte megvetés fogta el, ha Bingley puha természetére, a szilárd jellem hiányára gondolt, amely kiszolgáltatta barátai mesterkedésének, és arra vitte, hogy szeszélyes kívánságaiknak feláldozza boldogságát. Még hagyján, ha csak a maga boldogságát áldozza fel - teheti, tegye kockára, ha kedve tartja; de Jane boldogságáról is szó van, s Bingleynek ezt tudnia kell. Egyszóval olyan kérdés ez, amin sokat töpreng az ember, de hiába. Elizabeth másra nem is tudott gondolni: akár elhalványult Bingley szerelme, vagy barátai beavatkozása fojtotta el, akár megérezte Jane vonzalmát, akár elkerülte a figyelmét - bárhogyan áll is a dolog, ez csak Bingley megítélésénél különbség, Jane helyzetén nem változtat semmit; az ő lelki nyugalma így is, úgy is fel van dúlva.

Egy-két nap eltelt, míg Jane szólni mert érzelmeiről Elizának; mikor azonban Mrs. Bennet a szokottnál is ingerlékenyebben nyilatkozott Netherfieldről és a gazdájáról, s végre magukra hagyta lányait, Jane nem tudta magát tovább türtőztetni:

- Ó! Ha drága anyánk jobban tudna uralkodni magán! Fogalma sincs róla, mennyi fájdalmat okoz nekem azzal, hogy folyton róla beszél. De nem akarok zúgolódni, már nem tarthat sokáig. Elfelejtjük őt, s minden úgy lesz, mint régen.

Elizabeth hitetlenül és aggódva pillantott nővérére, de nem szólt semmit.

- Nem hiszel nekem - kiáltott fel Jane, kissé elpirulva pedig nincs rá okod! Úgy fogok rá emlékezni, mint a legkedvesebb ismerősömre - de ennyi az egész. Nincs mit reméljek, nincs mitől féljek, őt pedig nem vádolhatom semmivel. Hála istennek, hogy legalább ez a gondolat nem bánt. Csak egy kis idő kell még, próbálom megemberelni magam.

Csakhamar szilárdabb hangon hozzátette:

- Most is az vigasztal, hogy csak képzelődés ámított engem, s hogy senkinek sem okoztam bajt, csak magamnak.

- Drága Jane! - kiáltott fel Elizabeth. - Te túlságosan jó vagy. Az ilyen szelídség és önzetlenség igazán angyali. Nem is tudom, mit mondjak neked. Úgy érzem, sohasem becsültelek eléggé s nem szerettelek úgy, ahogy megérdemled.

Jane hevesen tiltakozott a magasztalás ellen, s helyette húga ragaszkodó szeretetét kezdte dicsérni.

- Nem - mondta Elizabeth -, ez már nem helyes. Te mindenkit becsületesnek gondolsz, és bánt, ha rosszat mondok bárkiről. Én csak téged látlak tökéletesnek, s te még ez ellen is berzenkedel. Ne félj attól, hogy túlzásba esem, s hogy bitorlom a te jogodat: a jóindulatot mindenki iránt. Nem kell ettől tartanod. Kevés embert szeretek igazán, még kevesebbről van jó véleményem. Minél jobban megismerem a világot, annál elégedetlenebb vagyok vele, s mindennap erősödik az a hitem, hogy az emberi jellem állhatatlan, s az emberekben akkor sem lehet bízni, ha szilárdnak vagy értelmesnek látszanak. Legutóbb is két ilyen példával találkoztam - az egyikről nem akarok beszélni, a másik Charlotte házassága. Érthetetlen! Bárhogy is nézem a dolgot, nem tudom megérteni!

- Drága Lizzym, ne hagyj ilyen érzéseket elhatalmasodni magadban, mert tönkreteszik a boldogságod. Te nem látod be, hogy az emberek helyzete és természete különböző. Gondolj arra, hogy Collins becsületes ember, s hogy Charlotte milyen megfontolt, nyugodt jellemű. Ne feledkezz el arról sem, hogy sok testvére van, s a házasság anyagilag igen kedvező, végül pedig hidd el, valamennyiünk kedvéért, hogy valami szeretet- és becsülésfélét érez az unokabátyánk iránt.

- A te kedvedért szinte bármit hajlandó volnék elhinni, de ebből senki másnak nem lenne haszna. Ha azt gondolnám, hogy Charlotte szereti a tiszteletest, akkor az eszéről lenne még rosszabb véleményem, mint most a szívéről. Drága Jane, Collins öntelt, nagyképű, korlátolt, ostoba ember: te ezt éppen olyan jól tudod, mint én. Azt is érezned kell, mint nekem, hogy nem lehet rendes gondolkozású az a nő, aki feleségül megy hozzá. Nem kelhetsz a védelmére, még ha Charlotte Lucasnak hívják is. Egy személy kedvéért nem másíthatod meg a becsületesség és az erkölcs értelmét, s nem győzheted meg önmagadat vagy engem arról, hogy az önzés egyértelmű a megfontolással, vagy hogy a veszély iránti érzéketlenség legjobb biztosítéka a boldogságnak.

- Úgy érzem, túlságosan keményen ítéled meg mindkettőjüket - felelte Jane -, s remélem, erre magad is rá fogsz jönni, ha majd boldognak látod őket. De ebből már elég. Te valami egyébre is céloztál: két példát hoztál fel. Célzásodat nem lehet félreérteni, de nagyon kérlek, drága Lizzy, ne bánts meg engem azzal, hogy őt hibáztatod, s azt mondod, hogy az eddiginél rosszabb véleménnyel vagy róla. Nem szabad mindjárt azt képzelnünk, hogy szándékosan bántott meg bennünket. Egy csupa élet fiatalembertől nem várhatjuk, hogy mindig óvatos legyen és körültekintő. Az embert gyakran csak a hiúsága téveszti meg. A nők túlbecsülik a szép szavakat.

- És a férfiak gondoskodnak róla, hogy szavaikat a kelleténél komolyabban vegyék.

- Ha szándékosan teszik, nincs rá mentség; de nem hinném, hogy annyi szándékosság van a világon, mint egyesek gondolják.

- Távol áll tőlem, hogy Bingley viselkedésében bármilyen szándékosságot lássak - mondta Elizabeth -, de az ember akaratlanul is tehet rosszat s boldogtalanná másokat - a tévedés is sokszor szenvedést okoz. Meggondolatlanság mások érzéseinek semmibevevése vagy az akaraterő hiánya: mennyi baj származhat ezekből!

- És te ilyesmivel vádolod őt!

- Igen, az akaraterő hiányával. De ha folytatom, rossz néven fogod venni, ha olyanokról mondom meg a véleményem, akiket te nagyon becsülsz. Vágj a szavamba, amíg nem késő.

- Látom, megmaradsz amellett, hogy Bingleyt a nővérei befolyásolják.

- Igen, a barátjával egyetértésben.

- Ezt nem hiszem. Miért próbálnák őt befolyásolni? Csak a boldogságát akarják, s ha ő engem szeret, más nő nem teheti boldoggá.

- Már a kiindulásod is téves. A boldogsága mellett sok egyebet is akarhatnak - azt, hogy növelje gazdagságát és rangját, hogy olyan lányt vegyen feleségül, akinek a pénz, az előkelő rokonság és a gőg ad tekintélyt.

- Kétségtelenül szeretnék, ha Miss Darcyt választaná felelte Jane -, de talán nemesebb érzésektől indíttatva, mintsem te gondolod. Miss Darcyt sokkal régebben ismerik, mint engem; nem csoda, ha jobban szeretik. De bármi legyen is az ő kívánságuk, nem valószínű, hogy szembehelyezkednének fivérük akaratával. Melyik nővér merné ezt megtenni, hacsak nincs valami súlyos kifogásuk ellenem? Ha azt hinnék, hogy öccsük szeret engem, nem próbálnának bennünket egymástól elválasztani, s ha valóban így érezne, ez nem is sikerülhetne nekik. Te feltételezed, hogy Bingley szerelmes belém, s ezzel mindenkinek helytelen és természetellenes viselkedést tulajdonítasz, engem pedig nagyon boldogtalanná teszel. Ne gyötörj tovább ezzel a gondolattal. Én nem szégyellem, hogy tévedtem - vagy ha bánt is a szégyen, ez csekélység, semmiség ahhoz képest, amit akkor éreznék, ha rosszat kellene gondolnom róla vagy a nővéreiről. Hadd lássam őket a legkedvezőbb fényben, mert így értem meg viselkedésüket a legjobban.

Ennek a kívánságnak Elizabeth nem tudott ellentmondani, s Bingley neve ezentúl alig került szóba köztük.

Mrs. Bennet tovább csodálkozott és zúgolódott amiatt, hogy Bingley nem tér vissza, s bár ritkán múlt el nap, hogy Elizabeth világosan meg ne magyarázta volna a dolgot, kevés kilátás volt arra, hogy anyja megrökönyödése valaha is alábbhagy. Leánya meg akarta győzni arról, amit maga sem hitt el, hogy Bingley figyelmessége Jane iránt pusztán mindennapi futó tetszésből eredt, s rögtön megszűnt, mihelyt nem látta többé. Mrs. Bennet ezt első hallásra valószínűnek is tartotta, de azért Elizának mindennap elölről kellett kezdenie az egész történetet. Mrs. Bennet legfőbb vigasza az volt, hogy Bingley feltétlenül visszajön nyárra.

Mr. Bennet egészen másképp fogta fel a dolgot.

- Látom, Lizzy - mondta neki egyszer -, hogy a nővéred reménytelenül szerelmes. Gratulálok neki. Ha már egy leány nem megy férjhez, időnként jól jön neki egy kis boldogtalan szerelem. Lehet rajta merengeni, s a barátnői is tisztelettel néznek rá. Kíváncsi vagyok, mikor kerül rád sor? Nem fogod hagyni, hogy Jane sokáig lepipáljon. Rajta, itt az idő! Elég tiszt van Merytonban, hogy összetörje valamennyi lány szívét a környéken. Mit szólnál például Wickhamhez? Jóképű fickó, és úgy faképnél hagyna, mint a pinty.

- Köszönöm a tanácsot, papa, de egy kevésbé kellemes ember is megteszi. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Jane.

- Ez igaz - mondta Mr. Bennet -, de mindenesetre vigasztaló tudat, hogy ha ilyesmi történne veled, jó anyádnak friss híranyagot szállíthatnál.

Wickham társasága lényegesen hozzájárult, hogy elűzze a komor hangulatot, amely a legutóbbi baljós események következtében telepedett a longbourni család több tagjára. Gyakran voltak a társaságában, s eddigi jó tulajdonságait most az tetőzte be, hogy szíve megnyílt mindenki irányában. Amit eddig csak Elizával közölt: követeléseit Darcyval szemben, s mindazt, amit el kellett tőle szenvednie - ezt most mind közhírré tette, és nyilvánosan megtárgyalta. Mindenki jóleső érzéssel gondolt arra, hogy már akkor is utálta Darcyt, amikor még semmi sem tudódott ki viselt dolgaiból.

Csupán Jane volt hajlandó olyan enyhítő körülményeket feltételezni, amelyekről a hertfordshire-i társaság mit sem tud. Szelíd és állhatatos becsületességével mindig elnézést hirdetett, s állhatatosan hangsúlyozta, hogy félreismerhetik Darcyt - de a többiek egytől egyig úgy tekintettek rá, mint a világ leggonoszabb emberére.

Дата добавления: 2015-09-30