Büszkeség és balítélet 5 страница

- Az ön szemében tehát nem érdem, ha valaki könnyen készségesen enged barátja rábeszélésének.

- Ha meggyőződés nélkül enged, ez egyikük értelmére sem hízelgő.

- Úgy látom, Mr. Darcy, ön nem számol a barátság és a szeretet hatalmával. Gyakran előfordul, hogy teljesítjük olyan ember kérését, akit szeretünk, s nem várunk arra, hogy érvekkel győzzön meg. Nem éppen arra az esetre gondolok, amelyet Mr. Bingleyvel kapcsolatban feltételezett. Itt talán jobb várni, hogy az a helyzet bekövetkezzék, s csak aztán vitatni meg, vajon okosan cselekedett-e. De a mindennapi életben, ha barátokról van szó, s egyikük azt kéri a másiktól, változtassa meg elhatározását olyan dologban, ami nem is nagyon fontos - valóban elítélné azt az embert, aki enged a kérésnek, s nem várja, hogy érvekkel vegyék rá?

- Mielőtt a vitát folytatnánk, talán tanácsos lenne pontosabban meghatározni, milyen jelentőségű ügyre vonatkozik a kérés, és mennyire bizalmas a viszony a két fél között.

- Igazad van! - kiáltotta Bingley. - Halljuk hát az összes részleteket, beleértve az érdekeltek viszonylagos magasságát és méreteit; tudja meg, Miss Bennet, ezeknek több súlyuk van az érvelésben, mint gondolná. Higgye el, ha Darcy nem volna hozzám képest olyan nagy, magas fiú, feleannyira se tisztelném.

Kijelentem, hogy bizonyos alkalmakkor és bizonyos helyeken egyedül Darcy képes arra, hogy rettegő bámulatba ejtsen; kivált a tulajdon kastélyában vasárnap este, amikor semmi dolga nincsen.

Darcy mosolygott, de Elizabeth úgy vette észre, hogy kissé meg van bántva, s ezért elfojtotta nevetését. Miss Bingley nagyon zokon vette öccse megjegyzéseit, s rá is szólt, hogy miért beszél ilyen bolondokat.

- Átlátok rajtad, Bingley - mondta a barátja. - Nem szeretsz vitatkozni, s így akarsz elnémítani.

- Lehet, hogy igazad van. A vita rendszerint viszállyá fajul. Nagyon hálás lennék, ha Miss Bennettel is felfüggesztenéd a vitát, amíg ki nem megyek a szobából. Akkor aztán mondhattok rólam, amit akartok.

- Amit ön kér, az tőlem nem áldozat - felelte Elizabeth. - Mr. Darcy pedig jobban tenné, ha befejezné a levelét.

Darcy meg is fogadta a tanácsot, és folytatta a levélírást.

Amikor befejezte a levelet, felkérte Miss Bingleyt és Elizát, hogy zenéljenek. Miss Bingley készségesen sietett a zongorához; előbb ugyan udvariasan felajánlotta Elizának az elsőséget, mikor azonban az éppoly udvariasan, de még komolyabban nemet mondott, maga ült le a zongorához.

Mrs. Hurst duetteket énekelt húgával, Elizabeth ezalatt a zongorán heverő kották között lapozgatott, s kénytelen volt észrevenni, hogy Darcy szeme gyakran megpihen rajta. Alig tudta elképzelni, hogy egy ilyen nagy ember bámulattal tekinthessen rá, de még valószínűtlenebbnek látszott, hogy azért nézi, mert nem tetszik neki. Végül is arra a következtetésre jutott, hogy Darcy szigorú szeme több kifogásolnivalót talált rajta, mint bárki máson a jelenlevők közül, s ezért kíséri őt figyelemmel. Ez a feltevés cseppet sem bántotta Elizát. Darcy annyira közömbös volt neki, hogy nem törődött helyeslésével.

Néhány olasz dal után Miss Bingley egy vidám skót táncnótával élénkítette műsorát: Darcy, csakhamar Elizához lépett, ezekkel a szavakkal:

- Nem volna kedve, Miss Bennet, felhasználni az alkalmat, hogy erre a dallamra táncoljon velem? Elizabeth elmosolyodott, de nem felelt. Darcy megismételte a kérdést, kissé meglepődve hallgatásán.

- Ó! - mondta a leány. - Az előbb is jól hallottam, de nem tudtam hamarjában elhatározni, mit is válaszoljak. Ön természetesen azt várta, hogy igent mondjak, mert örült volna, ha lenézheti az ízlésemet; én viszont abban találok örömet, hogy meghiúsítom az ilyen terveket, és nem nyújtok célpontot a kiszámított megvetésnek. Elhatároztam tehát, hogy megmondom önnek: egyáltalán nem táncolok erre a dallamra - most pedig vessen meg, ha mer.

- Igazán nem merem.

Elizabeth azt hitte, hogy megsértette Darcyt, s most elbámult a fiatalember udvariasságán. De a lány modorában úgy keveredett a pajkosság és a báj, hogy viselkedésén alig lehetett megsértődni, Darcyt pedig nő még sohasem bűvölte így el. Érezte, hogy komoly veszélyben forogna, ha nem volna a lány mögött az a közönséges rokonság.

Miss Bingley eleget látott vagy sejtett ahhoz, hogy elfogja a féltékenység; s kedves barátnője, Jane felgyógyulását türelmetlenül várta, annál is inkább, mert meg akart szabadulni Elizától.

Darcyban gyakran próbált ellenszenvet ébreszteni vendége iránt, gondolatban élénk színekkel ecsetelve jövendő boldogságukat.

- Remélem - mondta a fiatalembernek másnap, miközben a parkban sétálgattak -, hogy az örvendetes esemény alkalmából anyósát is ellátja majd jó tanácsokkal, és figyelmezteti, mennyivel jobb, ha befogja a száját; talán még ifjabb sógornőit is ki tudja gyógyítani, hogy ne futkossanak a katonatisztek után. S ha szabad egy kényes kérdést érintenem, igyekezzék enyhíteni azt a kissé öntelt és arcátlan jellemvonást, amely szíve hölgyének sajátja.

- Egyebet nem tud ajánlani, hogy teljes legyen családi boldogságom?

- Dehogynem. Festesse meg Philips nagybácsi és nagynéni arcképét a pemberleyi gyűjtemény számára, és akassza fel nagybátyja, a magas rangú bíró mellé. Úgyis egy pályán működnek, csak más-más vonalon. Ami pedig kedves Elizája képmását illeti, őt ne is próbálja lefestetni, mert milyen művész is tudná híven visszaadni azokat a szép szemeket?

- Tekintetüket valóban nem volna könnyű érzékeltetni, de a szem színe és alakja meg azok a kivételesen szép szempillák talán megfesthetők.

Ebben a pillanatban Mrs. Hurst és Elizabeth toppant eléjük egy másik ösvényről.

- Nem tudtam, hogy ti is sétálni mentek - mondta Miss Bingley, kissé zavartan, mert attól félt, hogy meghallották beszélgetésüket.

- Mondhatom, szép viselkedés - felelte Mrs. Hurst. - Elszaladsz, és egy szóval sem mondod, hogy ti is a parkba készültök.

Ezzel belekarolt Darcyba, s magára hagyta Elizát. Az ösvényen csak hárman fértek el egymás mellett. Darcy érezte, hogy udvariatlanságuk szándékos, és rögtön megszólalt:

- Ez az út nem elég széles négyünknek. Menjünk inkább a fasorba.

Elizának azonban semmi kedve sem volt velük maradni, s ezért nevetve odaszólt:

- Nem, nem, maradjanak csak, ahogy vannak. Ilyen bájos csoportot ritkán lát az ember. Egy negyedik személy csak elrontaná a festői hatást. Viszontlátásra!

Vidáman futott el, s kószálás közben örömmel gondolt arra, hogy egy-két nap múlva megint otthon lesz. Jane már annyira rendbe jött, hogy este néhány órára el is akarta szobáját hagyni.

**********

Amikor a hölgyek vacsora után visszavonultak, Elizabeth felszaladt nővéréhez. Ügyelt arra, hogy jó melegen legyen felöltözve, és lekísérte a szalonba. A két Bingley nővér nagy örömmel üdvözölte Jane-t, alig győzték ismételni, mennyire örülnek neki. Elizabeth még sohasem látta őket olyan kellemesnek, mint most, egy óra hosszat, amíg az urak meg nem jelentek. Kitűnő társalgók voltak, értettek hozzá, hogy pontosan leírjanak egy mulatságot, jóízűen elmondjanak egy adomát, és elmésen kigúnyolják ismerőseiket.

De mihelyt az urak megjelentek, Jane háttérbe szorult. Miss Bingley rögtön Darcyra függesztette szemét, s a fiatalember alig tehetett néhány lépést, ő máris szólt hozzá valamit. Darcy azonban egyenesen Miss Bennet felé tartott, és udvariasan gratulált felépüléséhez. Még Mr. Hurst is meghajolt kissé, és azt mondta, hogy nagyon örül; de igazi, túláradó melegség csak Bingley üdvözléséből sugárzott. Bingley ragyogott az örömtől, és csupa figyelem volt. Az első félórában folyton a tűzre rakott, nehogy Miss Bennetnek megártson a szalon hűvösebb levegője; kérésére Jane átült a kandalló másik oldalára, amely távolabb esett az ajtótól. Aztán leült mellé, és alig szólt máshoz. Elizabeth a szoba másik sarkában kézimunkázott, s örömmel figyelte mindezt.

Tea után Mr. Hurst célozgatni kezdett sógornőjének a kártyaasztalra, de hiába. Miss Bingleyt bizalmasan figyelmeztették, hogy Darcy nem óhajt kártyázni, s amikor Mr. Hurst nyíltan is kifejezte kérését, kereken elutasították. Sógornője kijelentette, hogy senki sem kíván kártyázni, s a jelenlevők hallgatása igazolni látszott szavait. Mr. Hurst nem tehetett hát mást, végignyújtózott az egyik díványon, és elaludt. Darcy egy könyvet vett fel, Miss Bingley követte példáját, Mrs. Hurst pedig főleg karkötőivel és gyűrűivel játszadozott, bár időnként beleszólt öccse és Miss Bennet beszélgetéséhe.

Miss Bingley nemcsak a saját könyvére figyelt, hanem arra is, hogyan halad Darcy az olvasással; állandóan kérdezősködött, vagy a fiatalember könyvébe tekingetett. Társalgásra azonban nem bírta rávenni; Darcy kurtán válaszolt, és tovább olvasott. Miss Bingleyt végül teljesen kimerítette az a próbálkozás, hogy élvezetet találjon könyvében (ezt is csak azért választotta, mert második kötete volt a műnek, amelyet Darcy olvasott). Nagyot ásított hát, és megszólalt:

- Milyen kellemes így tölteni az estét! Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül.

Senki sem válaszolt. Ismét ásított, félretolta a könyvet, s körülnézett a szobában, valami szórakozást keresve. Mikor meghallotta, hogy fivére valami bálról beszél Miss Bennettel, hirtelen e szavakkal fordult feléje:

- Mondd csak, Charles, komolyan az a terved, hogy táncmulatságot rendezel Netherfieldben? Mielőtt elhatározod magad, tanácsos volna megtudnod, mit szólnak hozzá a jelenlevők. Nagyon tévednék, ha nem akadnának köztünk olyanok, akiknek a bál inkább büntetés, mint élvezet.

- Ha Darcyra gondolsz - kiáltott az öccse -, felőlem le is fekhet, mielőtt a bál kezdődik, mert hogy azt megtartjuk, annyi szent; s mihelyt Mrs. Nicholls elég csirkelevest főzött, azonnal szétküldöm a meghívókat.

- Mennyivel jobban szeretném a bálokat, ha másképpen volnának rendezve. Van abban valami kibírhatatlanul unalmas, ahogyan ezek az összejövetelek rendszerint lefolynak. Sokkal ésszerűbb volna, ha tánc helyett társalgás lenne napirenden.

- Persze hogy ésszerűbb, drága Caroline, csakhogy az minden egyéb volna, mint bál.

Miss Bingley nem felelt, de csakhamar felállt, s fel és alá kezdett járkálni a szobában. Elegáns alakja volt és szép járása; de Darcy, akinek ez az egész mesterkedés szólt, makacsul belemélyedt az olvasásba. Miss Bingley most végső, kétségbeesett erőfeszítésre határozta el magát, s e szavakkal fordult Elizához:

- Miss Eliza Bennet, hallgasson rám, és kövesse példámat: járjon egyet a szobában. Meglátja majd, mennyire felfrissül a sok ülés után.

Elizabeth meglepődött ugyan, de rögtön megfogadta a tanácsot. Miss Bingley az udvarias felszólítással valódi célját is elérte. Darcy feltekintett. A váratlan figyelmesség neki éppen úgy feltűnt, mint Elizának, s öntudatlanul becsukta a könyvet. Azonnal hívták, hogy csatlakozzék hozzájuk, de Darcy elhárította ezt azzal a megjegyzéssel, hogy az együttes fel-alá sétálásra csak két okot tud találni, s az ő jelenléte mindkét ok működését megzavarná. Vajon mire gondolhat? Miss Bingley égett a vágytól, hogy ezt megtudja, s Elizától kérdezte, érti-e Mr. Darcy megjegyzését.

- Egyáltalán nem értem - felelte -, de bizonyára gúnyos éle van, s mi legjobban úgy hiúsíthatjuk meg szándékát, ha nem kérdezősködünk tovább.

Miss Bingley azonban semmiféle tekintetben nem volt hajlandó Darcy szándékait meghiúsítani, s ezért tovább faggatta, melyik az a bizonyos két ok.

- Ha óhajtja, nagyon szívesen megmagyarázom - mondta Darcy, mihelyt Miss Bingley szóhoz engedte jutni. - Vagy azért töltik így az estét, mert mint bizalmas barátnők titkaikat akarják egymással kicserélni, vagy azért, mert tudják, hogy alakjuk járás közben mutatkozik legelőnyösebben. Az első esetben csak útban volnék, ha pedig a másik eset forog fenn, a kandalló mellől sokkal jobban gyönyörködhetem alakjukban.

- Hallatlan! - kiáltotta Miss Bingley. - Soha nem hallottam még ilyen utálatos beszédet. Mivel büntessük meg őt?

- Mi sem könnyebb ennél, csak akarnia kell - felelte Elizabeth. - Mindenkit lehet büntetni és gyötörni. Rajta, kínozza meg, és nevesse ki! Hiszen olyan bizalmas barátok, hogy tudnia kell, hogyan fogjon hozzá.

- Szavamra, nem tudom. Higgye el, ezt még nem tanultam meg barátságunk alatt. A nyugodt kedélyen és a lélekjelenléten nem fog a kínzás. Nem, erről az oldalról hiába támadjuk. Ami pedig a nevetést illeti, csak magunkat járatnánk le, ha ott nevetünk, ahol nincs rá ok. Nem, Mr. Darcy meg lehet elégedve önmagával.

- Ne lehetne rajta nevetni! - kiáltotta Elizabeth. - Ez ritka előny s remélem, ritka is marad, mert rengeteget veszítenék, ha sok ilyen ismerősöm volna. Nagyon szeretek nevetni.

- Miss Bingley jobban vélekedik rólam, mint megérdemlem - jegyezte meg Darcy. - A legjobb és legbölcsebb embereket, sőt legjobb és legbölcsebb tetteiket is nevetségessé teheti az, aki abban találja életének célját, hogy mindenből tréfát űz.

- Kétségtelenül vannak ilyen emberek is - felelte Elizabeth -, de remélem, én nem tartozom közéjük. Sohasem akarom kigúnyolni azt, ami bölcs vagy jó. A dőre és ostoba viselkedés, a hóbort és a következetlenség, bevallom, valóban mulattat, és az ilyesmin nevetek is, amikor csak lehet. De úgy látom, éppen ezek a hibák hiányoznak önből.

- Nincs talán ember, akiből ezek mind hiányoznának. De egész életemben igyekeztem kikerülni azokat a gyöngeségeket, amelyek az értelmes embert is gyakran nevetségessé teszik.

- Ilyen például a hiúság és büszkeség.

- Igen, a hiúság csakugyan hiba. De ami a büszkeséget illeti, azt igazán kiváló értelmű ember mindig féken tartja.

Elizabeth elfordult, hogy elrejtse mosolyát.

- Úgy látom, Mr. Darcy vallatása véget ért - szólalt meg Miss Bingley - Nem közölné, hogy mi az eredmény?

- Tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy Mr. Darcynak semmi hibája nincs. Ő maga is nyíltan beismeri.

- Nem - mondta Darcy -, ilyet nem állítottam magamról. Bőven vannak hibáim, de remélem, azok nem az értelem fogyatkozásai. A természetemért már nem állhatok jót. Azt hiszem, kevés bennem az alkalmazkodás - mindenesetre kevesebb, mint a. világ szeretné. Mások ostobaságát és bűneit sem felejtem el oly hamar, mint kellene - s azt sem, ha megsértenek. Az én érzéseimet nem irányíthatja mindenki kénye-kedve szerint. Vannak, akik talán haragtartónak neveznek. Ha valaki elveszti megbecsülésemet, többé vissza nem nyeri.

- Ez már komoly hiba! - kiáltotta Elizabeth. - Az engesztelhetetlen harag kétségtelenül jellembe vág. De a hibáját jól választotta meg: ezen nincs mit nevetnem. Tőlem nem kell tartania.

- Azt hiszem, minden ember természettől fogva hajlik valami rosszra; olyan fogyatkozás ez, amit a legjobb neveléssel se lehet leküzdeni.

- Az ön hibája tehát az a hajlam, hogy mindenkit gyűlöljön.

- Az öné viszont az - felelte Darcy mosolyogva -, hogy szándékosan félreérti az embereket.

- Halljunk egy kis zenét! - kiáltotta Miss Bingley, akit untatott minden olyan társalgás, melyben neki nem volt része. - Ugye nem bánod, Louisa, ha felébresztem a férjedet?

Mrs. Hurstnek ez ellen semmi kifogása nem volt, így hát kinyitották a zongorát. Darcy néhány pillanatig tűnődött, de aztán ő sem bánta. Veszedelmesnek kezdte érezni, ha túlságosan sokat foglalkozik Elizával.

A nővérével folytatott megbeszélés eredményképpen Elizabeth másnap reggel írt anyjának, és kérte, hogy még a nap folyamán küldjék el értük a kocsit. Mrs. Bennet, aki arra számított, hogy leányai a következő keddig maradnak Netherfieldben (Jane ebben az esetben pontosan egy hetet töltött volna ott), nem szívesen törődött bele, hogy hamarabb viszontlássa őket. Válasza nem is volt biztató, s főleg Elizát nem elégítette ki, aki már türelmetlenül vágyott haza. Mrs. Bennet válaszában azt írta, hogy kedd előtt semmiképp sem kaphatják meg a kocsit. Az utóiratban hozzátette, bátran maradhatnak még tovább is, ha Mr. Bingley és nővére tartóztatná őket. De Elizabeth elhatározta, hogy semmi esetre sem maradnak tovább, s nem is nagyon hitte, hogy Bingleyék marasztalnák: ellenkezőleg, attól félt, hogy látogatásukat máris terhesnek és kelleténél hosszabbnak tekintik, s ezért sürgette Jane-t, hogy rögtön kérje kölcsön Mr. Bingley kocsiját. Végül is megállapodtak, hogy elkérik a kocsit, s hivatkoznak arra, hogy eredeti tervük szerint is aznap délelőtt készültek elhagyni Netherfieldet.

Ez a bejelentésük látszólag nagy sajnálkozást keltett, s Jane végül engedett a rábeszélésnek, hogy legalább még egy napot maradjanak; az elutazást így másnapra halasztották. Miss Bingley tüstént megbánta, hogy maga marasztalta vendégeit, mert féltékenysége és ellenszenve az egyik nővérrel szemben messze felülmúlta a másik iránt táplált baráti érzelmeit.

A házigazda őszinte sajnálattal hallotta, hogy ily hamar elmennek, s ismételten meg akarta győzni Miss Bennetet, milyen könnyelműség ez, hiszen még meg sem gyógyult egészen; de Jane mindig állhatatos volt, amikor érezte, hogy igaza van.

Darcy örömmel fogadta a hírt - Elizabeth elég időt töltött már Netherfieldben. Érezte, hogy jobban vonzza őt, mint szeretné, és Miss Bingley udvariatlan volt a leányhoz, őt magát pedig a szokottnál is többet ugratta. Bölcsen elhatározta tehát, hogy nagyon vigyáz magára, s ezentúl a legcsekélyebb jellel sem árulja el bámulatát iránta, semmivel sem ébreszt Elizában reményt, hogy bármi köze is lehet az ő boldogságához. Ha ilyen gondolat motoszkálna a leány fejében, akkor, úgy gondolta, viselkedése az utolsó napon mindennél fontosabb, mert ez erősíti meg vagy zúzza szét Elizabeth reményeit. Darcy ki is tartott szándéka mellett, s szombaton egész nap alig szólt hozzá tíz szót. Egy alkalommal félórára egyedül maradtak, de Darcy beletemetkezett a könyvébe, s rá sem nézett a leányra.

Vasárnap délelőtt, istentisztelet után, ütött a búcsúzás órája, aminek szinte kivétel nélkül mindenki örült. Miss Bingley végül egyre udvariasabb lett Elizához és egyre szeretetreméltóbb Jane-hez. Búcsúzásnál biztosította, hogy a legnagyobb örömmel találkozik vele akár Longbournban, akár Netherfieldben, és gyengéden átölelte; Elizával is kezet fogott. Elizabeth kitűnő hangulatban köszönt el az egész társaságtól.

Nem mondhatni, hogy anyjuk kitörő örömmel fogadta volna őket otthon. Csodálkozott, hogy már megjöttek, kifogásolta, hogy annyi alkalmatlanságot okoztak a kocsival, és biztosra vette, hogy Jane újra meghűlt. Apjuk viszont, noha igen szűkszavúan fejezte ki érzelmeit, őszintén megörült nekik, mert érezte, mennyire hiányoznak a családi körből. Az esti beszélgetés, amelyen az egész család találkozott, Jane és Elizabeth távollétében sokat veszített élénkségéből, és szinte teljesen értelmetlenné lett.

A két testvér, szokás szerint, nyakig találta Maryt az összhangzattan és az emberi természet tanulmányozásában; meg kellett csodálniok új kivonatait, végig kellett hallgatniok néhány frissen gyűjtött, lapos erkölcsi megfigyelését. Catherine és Lydia más természetű értesülésekkel szórakoztatták őket. Múlt szerda óta sok szóbeszéd folyt és sok minden történt az ezredben; nagybátyjuk közben több tisztet vendégül látott vacsorára, egy közlegényt megbotoztak, sőt még az a hír is elterjedt, hogy Forster ezredes rövidesen megnősül.

13. FEJEZET

Remélem drágám - mondta Mr. Bennet feleségének másnap a reggelinél -, jó vacsorát rendelt mára, mert valószínűleg vendégünk lesz.

- Kire gondol, drágám? Tudtommal nem jön senki, hacsak Charlotte Lucas nem toppan be, neki meg, remélem, elég jó a mindennapi vacsoránk. Nem hinném, hogy otthon gyakran kap ilyet.

- Akiről én beszélek, az férfi és idegen. Mrs. Bennetnek felragyogott a szeme.

Дата добавления: 2015-09-30